Mol Fehérvár: bejelentették Csobothot, Gyurcsó is képben van

B. Á., B. D. K.B. Á., B. D. K.
2021.08.16. 16:46
null
Csoboth Kevin aláírt a fehérváriakhoz (Fotó: molfehervarfc.hu)
Ahogy a Nemzeti Sport Online korábban (augusztus elején) már előrevetítette az érkezését, a Mol Fehérvár FC szerződtette a Benficától távozó Csoboth Kevint, de az NK Osijektől távozó Gyurcsó Ádám is a fehérváriak kiszemeltjei között van.

A fehérvári klub hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint a Benfica és a magyar klub megállapodása alapján a Mol Fehérvár FC labdarúgójaként folytatja pályafutását Csoboth Kevin.

„Középtávú stratégiánk fontos része, hogy magyar utánpótlás-válogatottakat igazoljunk a klubhoz, akiket felépíthetünk, és akiknek a játékában nagy öröme lehet a Vidi-szurkolóknak. Emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy a keretünkben a magyar-külföldi arány megfelelő legyen, ehhez is szükségünk van a fiatalokra. Kevin a korosztályának egyik legnagyobb tehetsége, végigkövettem a Benficánál eltöltött éveit. Két éve mondom neki, hogy jöjjön haza Magyarországra, és mutassa meg magát a felnőttek között. Ez a két év kihagyás ugyan nagy veszteség szerintem, de hiszek a magyar fiatalokban és abban, hogy ha esélyt kapnak, akkor kihozzák magukból a maximumot. Itt, a Vidinél minden lehetőség adva van Kevin számára, hogy bizonyítsa, utánpótláskorában nem véletlenül jósoltak neki szép karriert a szakemberek” – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak a csapat sportigazgatója, Sallói István.

A Nemzeti Sport Online-on már a télen jeleztük, hogy Csoboth Kevin döntött a jövőjéről, és legkésőbb idén nyáron távozik a portugál Benficától, amely 2016-ban szerződtette, és azóta többször is szerződést hosszabbított vele. Csoboth az elmúlt hetekben nevelőegyesületénél, a Pécsi MFC-nél készült, és bár a Benfica szerette volna, hogy visszatérjen Lisszabonba, ő úgy döntött, hogy a Mol Fehérvárnál folytatja pályafutását.

Csoboth az elmúlt években előbb a Benfica korosztályos együtteseiben futballozott, majd az előző két idényt már a portugál sztárklub második csapatánál, a felnőtt-másodosztályban töltötte. Itthon legutóbb a Ferencváros korosztályos csapatában szerepelt, de a felnőttélvonalban már Fehérváron mutatkozhat be.

„Örülök, hogy a Vidi játékosa lehetek, szeretnék majd idővel a csapat alapemberévé válni és címekért küzdeni piros-kékben! Úgy gondolom, hogy a Benficánál eltöltött öt idény alatt mentálisan léptem sokat előre, ezt és minden ott megszerzett tapasztalatomat igyekszem majd a magyar élvonalban is kamatoztatni. Szélső támadóként mindkét szélen számíthat rám a stáb, bízom benne, hogy minél több góllal és gólpasszal tudom majd szolgálni a csapatot. Több embert ismerek korábbról az öltözőből, hiszen Szendrei Norbi például csapattársam volt, de nemcsak ő, hanem mindenki más is nagyon kedvesen fogadott” – mondta a szerződés aláírása után Csoboth Kevin.

Csoboth a 77-es számot viseli majd az új idényben.

Szintén a Fehérvárral kapcsolatos hír, hogy az NK Osijektől távozó Gyurcsó Ádám szerződtetése is képben van a klubnál. A 30 éves futballista azt követően igazolt Eszékre, hogy februárban felbontotta a szerződését a Hajduk Splittel. Gyurcsó a rendszeres játéklehetőség reményében, az eszéki vezetőedző kérésére szerződött a rivális csapathoz, ám a tavaszi szezonban mindössze az utolsó négy fordulóban lépett pályára, így a magyar válogatott Eb-keretéből is kimaradt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Csoboth Kevin (Benfica – Portugália), Marcel Heister (horvát-német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus), Jevhen Makarenko (ukrán, Anderlecht – belga, legutóbb kölcsönben Kortrijk – belga), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Lamin Jallow (gambiai, LR Vicenza – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Armin Hodzic (bosnyák, Kasimpasa – Törökország), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dala Martin, Tóth Tamás
Kiszemeltek:
Gyurcsó Ádám (szabadon igazolható)
Távozók: Bolla Bendegúz (Wolverhampton Wanderers – Anglia, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Elek Ákos (szabadon igazolható), Major Martin (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg), Tamás Olivér (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók: Zeke Márió (budafoki kölcsön után Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul – Románia)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Samy Bourard
(belga-marokkói), Evandro (brazil), Lyes Houri (francia-tunéziai)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
19 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15