Futsal NB I: az Aramis veszi át a Ferencváros helyét

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 19:43
null
Az Aramis a következő idényben is az élvonalban szerepelhet (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe, 2020)
A futsalhungary.hu beszámolója, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankja alapján hivatalossá vált, hogy az Aramis SE veheti át a Ferencváros helyét a futsalélvonalban.

 

Ahogy azt korábban megírtuk, a Ferencvárosi TC a jövőben nem biztosítja a futsalcsapatuk számára a névhasználatot, amely így megszűnt. Az MLSZ emiatt úgy határozott, hogy a megüresedett helyre a szabályok értelmében először a legjobb fel nem jutót kéri fel, majd a legjobb kieső. Ez alapján a Maglód kapott lehetőséget az indulásra, de nem felelt meg az összes feltételnek. Ezzel szemben az első osztálytól búcsúzó Aramis SE mindennek megfelelt – saját csarnokkal, valamint az induláshoz szükséges utánpótlással is rendelkezik –, így a következő évben a budaörsi gárda szerepelhet az élvonalban.

Az első osztályú futsalbajnokság 2021–2022-es idénye augusztus 13-án veszi kezdetét a Veszprém és a Haladás összecsapásával.

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik