NB I: kölcsönadta a PAFC mongol válogatott középpályását

Cs. B.Cs. B.
2021.07.15. 12:01
null
Ganbold Ganbajar az első mongol labdarúgó, aki Európában profi szerződést kapott (Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap)
A Puskás Akadémia mongol válogatott középpályását, Ganbold Ganbajart egy évre kikölcsönözte a szlovák másodosztályban szereplő Révkomárom – közölte a PAFC hivatalos oldala.

 

Egy évig kölcsönben Révkomáromban folytatja pályafutását a Puskás Akadémia saját nevelésű mongol válogatott játékosa, Ganbold Ganbajar.

A húszesztendős támadó középpályás 2016-ban érkezett a Puskás Akadémia utánpótlásába, s az első mongol labdarúgó volt, aki Európában profi szerződést kapott.

A mongol válogatott mezét eddig háromszor magára öltő játékos 2020. augusztus 30-án, az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben, amelyben az elmúlt idényben három mérkőzésen kapott szerepet. A Puskás Akadémia NB II-es partnercsapatában, a Csákvárban 26 meccsen 3 gólt szerzett.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Libor Kozák (cseh, Sparta Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Markek Tamás (Csákvár), Jakov Puljic (horvát, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország), Patrizio Stronati (cseh-olasz, Baník Ostrava – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Artem Favorov (ukrán, ZTE), Kalmár Benedek (Kazincbarcika)?, Kártik Bálint (Csákvár)?, Magyar Zsolt (Csákvár)?, Nándori Botond (Csákvár)?, Posztobányi Patrik (Csákvár)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kamen Hadzsiev (bolgár, Beroe – Bulgária), Josip Knezevic (horvát), Kocsis Bence (csákvári kölcsön után MTK Budapest), , Madarász Márk (csákvári kölcsön után Mezőkövesd), Thomas Meissner (német, Hansa Rostock – Németország), Liridon Latifi (albán-koszovói, KF Vllaznia – Albánia), Fülöp Lóránd (román-magyar, Voluntari – Románia)
Kölcsönbe távozó: Auerbach Martin (Csákvár), Huszti András (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Kalmár Benedek (Csákvár), Radics Márton (Gyirmót FC Győr, ismét kölcsönbe), Skribek Alen (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Vizler László (FC Ajka), Ganbold Ganbajar (Révkomárom, szlovákiai)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Antonio Mance (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
10 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
10 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

„Most mondjam azt, hogy minden jó, ha a vége jó?” – Szélesi Zoltán az újpesti fordítás után

Labdarúgó NB I
12 órája

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
16 órája

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22