ZTE: fiatal északmacedón hátvédet igazoltak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 17:17
null
Sallói István sportigazgató és Nikola Szerafimov (Fotó: ztefc.hu)
Nikola Szerafimov személyében északmacedón hátvédet igazolt a Zalaegerszegi TE – tudtuk meg az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának hétfő délutáni híréből.

A 193 centi magas, 21 éves középhátvéd a védelem más posztjain is bevethető, sőt a középpályán sem mozog idegenül – írja a zalaiak honlapja.

Szerafimov hazájában a Peliszter Bitola, a Vardar, a Bregalnica Sztip, legutóbb pedig az Akademija Pandev játékosa volt – a Vardar tagjaként bajnoki címet is nyert –, és megfordult Csehországban is.

Az U21-es északmacedón játékos három évre kötelezte el magát, és a 31-es mezszámot kapja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Beke Péter (HSV Hamburg II – Németország), Nikola Szerafimov (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Komáromi György (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozók: Szalai Dániel (Budafoki MTE), Szépe János (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése) Vass Patrik (Nyíregyháza? – lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia), Szánthó Regő (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejár a szerződése),

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26

Viselkedése miatt menesztette a Kazincbarcika a nyáron szerződtetett nigériai csatárt

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 13:54

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49
Ezek is érdekelhetik