NB I: Supka Attila távozik a Kisvárdától – hivatalos

2021.05.11. 12:45
null
Supka Attila távozik Kisvárdáról (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben ötödik helyen végző Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Supka Attila lejáró szerződését, így a vezetőedző egy idény után távozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei klubtól.

Az 58 esztendős szakember a legutóbb tíz évben a Budapest Honvédnél, a Pécsi MFC-nél, a Soproni VSE-nél, a Szegednél és a Szombathelyi Haladásnál dolgozott. Supka 2020 nyarán vette át a Kisvárda irányítását, amellyel az NB I-ben a klub történetének legjobb helyezését jelentő ötödik pozíciót érte el. A várdaiak a Magyar Kupa 2020–2021-es kiírásában az elődöntőig meneteltek, a későbbi győztes Újpest FC jelentette a végállomást.

„Leültünk megbeszélni az elmúlt szezon tapasztalatait, amelyek mindkét részről pozitívak voltak – idézi a kisvardafc.hu Révész Attila sportigazgatót. – Ez nem is csoda, hiszen a klub történetének legjobb eredményét értük el. Ezek után sokan meglepve kaphatják fel a fejüket, hogy miért nem ér mindez automatikus szerződéshosszabbítást. Nos, tisztáztuk az esetleges jövő évi igényeket és feltételeket, s abban maradtunk, hogy amennyiben Supka Attilának van lehetősége tovább- és feljebb lépnie, akkor azt most ki kell használnia. Ezzel szemben úgy érezzük, klubunk helyzete stabilizálódott, viszont pénzügyi területen a lehetőségeink határán vagyunk, ennél többet nem tudunk a csapatra áldozni. Emiatt és a közép-, valamint hosszú távú terveink miatt is nagyobb létszámban szeretnénk a keretben látni a fiatal futballistákat. Ezért úgy ítéltük meg, hogy a fiatal játékosok képzésében jártasabb stábot szeretnénk alkalmazni. Még úgy is, hogy ezzel a lépéssel felvállaljuk annak a kockázatát, hogy az a fajta sikeresség és stabilitás, ami az elmúlt idényben jellemzett bennünket, ezúttal majd csorbát szenved. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a Supka Attila által hozott szemléletmód és átadott tudás a jövőben a klub hasznára válik, bebizonyította, nagy tapasztalattal rendelkező szakember, akinek remek érzéke van ahhoz, hogy a kész játékosokból miként lehet csapatot, nagyszerű közösséget összegyúrni. A következő bajnokságban azonban várhatóan nem csak ilyen labdarúgók alkotják majd a keretet, több, az egyéni fejlesztéssel foglalkozó szakemberre lesz szükségünk. Most a megfrissülést választottuk.”

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Babó Levente: Sokat tettünk azért, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerüljünk...

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 07:57

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51