NB I: Istenes László a PAFC új kommunikációs igazgatója

2021.04.02. 09:58
A TV2 ismert műsorvezetője, Istenes László lett a Puskás Akadémia új kommunikációs és marketingigazgatója – számolt be róla a felcsúti klub a hivatalos honlapján.

„Óriási szakmai megtiszteltetés és öröm ért – írta Istenes László csütörtökön az Instagram-oldalán.Felkérést kaptam egy olyan feladatra, amely ötvöz két, számomra nagyon fontos, általam nagyon szeretett területet. Kettő olyat, amelyekben talán a legjártasabb és legtapasztaltabb vagyok. Ezen területek egyike a sport, azon belül is a labdarúgás, a másik pedig a kommunikáció. A labdarúgással gyerekkorom óta versenyszerűen, a kommunikációval több mint három évtizede foglalkozom. A kettő elegye bízom benne, hogy igazi hazai pálya lesz számomra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy örömmel és tisztelettel fogadtam el a Puskás Akadémia felkérését a vezetői feladatra. Az egyesület akadémiai rendszere és képzése további örömforrást jelent majd a munkámban, hiszen lehetővé teszi, hogy közvetlen napi kapcsolatom legyen fiatal, tehetséges élvonalbeli sportolókkal is. Az új feladatkör és a jelenlegi munkám (TV2 Mokka) szakmailag és időbeosztás tekintetében is remekül illeszkedik egymáshoz.”

Nem Istenes László az első televíziós személyiség, aki az elmúlt években NB I-es labdarúgóklubnál kapott munkát: 2019-ben a Budapest Honvéd Azurák Csabát, a DVTK pedig Világi Pétert nevezte ki kommunikációs igazgatójának.

Legfrissebb hírek

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik