Koronavírus: szombattól visszatérhetnek a nézők a lelátókra – hivatalos!

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 21:09
null
Visszatérhet az élet a Groupama Arénába (Fotó: Árvai Károly, archív)
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor pénteken bejelentette: koronavírus ellen immár négymillió embert oltottak be idehaza. Ez egyben azt jelenti, hogy a korábbi hírnek megfelelően szombattól látogathatóak a sportesemények a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. A tényt megragadva – a teljesség igénye nélkül – annak jártunk utána, lehetnek-e szurkolók a hazai élvonalbeli bajnokságok szombati eseményein.

„4 millió. Oltani, oltani, oltani! Folytatjuk!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán.

A hír egyben azt jelenti, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók szombattól jelen lehetnek a sporteseményeken – már amennyiben a házigazdák engedik azt. A labdarúgó NB I mindkét aznap esedékes mérkőzésére kilátogathatnak az érdeklődők: a Ferencvárosi TC otthonába a Mezőkövesd érkezik 19.30 órától, s ahogy a zöld-fehérek honlapja fogalmaz: „belépés 18 év felett, kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek az FTC utolsó hazai bajnokijára!”

A közleményben egyúttal javasolják a kilátogatóknak a maszk használatát.Bár azoknak nem kötelező a maszk használata, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Groupama Aréna területén” – írják.

A ZTE FC szintén beengedi védettségi igazolvánnyal a nézőket a Kisvárda elleni mérkőzésre, amely 17 órakor rajtol.

A Népligetben nemcsak a focicsapatnak, hanem a kézilabdázó hölgyeknek is lehet szurkolni az NB I-ben – szombaton a Siófok KC érkezik a fővárosba.

Érdeklődésünkre az MTK Budapest megerősítette, hogy egyelőre nem fogadnak látogatókat, szóval üres lelátók előtt lépnek pályára a Dunaújvárossal szemben.

Vízilabdában is hasonló a helyzet. Szolnokon és Pécsen például már előre bejelentették, hogy akármi lesz, zárt kapuk előtt játszanak az utolsó fordulóban. Az Euroliga buborékrendszerben marad, mint ahogyan a BL belgrádi nyolcas döntője is.

Korlátozott számban, de érkezhetnek nézők az első osztályú férfi kosárlabda-bajnokság szombati mérkőzéseire, tehát az elődöntő első összecsapásaira: ily módon a Falco KC Szombathely–Szedeák, valamint a Szolnoki Olaj–DEAC találkozót sem üres teremben játsszák.

Ahogyan a női élvonal aranycsatájának harmadik mérkőzését sem, amelyen a házigazda Sopron Basket ingyen engedi be szurkolóit az Atomerőmű–KSC Szekszárd elleni meccsre. A párharc állása 1–1.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
9 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
10 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
14 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24
Ezek is érdekelhetik