ZTE: az NB II-be igazolt az FTC-ben nevelkedő támadó

2021.01.06. 16:20
null
Dragóner Filip távozott Zalaegerszegről (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Dragóner Filip az NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE-ből a másodosztályú Szombathelyi Haladásba igazolt – számolt be róla a két klub.

A 22 esztendős támadó – aki 18 éves koráig az FTC-ben nevelkedett – 2020 nyarán a Mezőkövesdtől szerződött a ZTE-hez, amelynek színeiben a mostani idényben hét NB I-es meccsen játszott (ebből ötször csereként), gólt nem szerzett.

A Haladás közleménye szerint a korosztályos válogatott Dragóner Filip Mátyus János vezetőedző kérésére érkezett Szombathelyre. Érdekesség, Mátyus János annak idején a Ferencvárosban együtt játszott Dragóner édesapjával, Dragóner Attilával.

Dragóner Filip felbontotta a szerződését a ZTE-vel, s másfél évre írt alá a Halihoz.

Dragóner leigazolása mellett két, az Illés Akadémián nevelkedő fiatal, az egyaránt 18 esztendős Debreceni Zalán és Kállai Kevin aláírta élete első profi szerződését a Haladásnál. Mindkét korosztályos válogatott futballista 2023. június 30-ig kötelezte el magát a klubhoz. Rajtuk kívül a támadó Tóth Milán szintén 2023 nyaráig meghosszabbította jövőre lejáró megállapodását.


Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Takács Nóra áttörte a lélektani gátat az Ek-érmekkel

Utánpótlássport
2026.04.03. 12:21

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Csonka András: Esélyesek vagyunk, és a továbbjutást várják a csapattól

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 09:44

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31
Ezek is érdekelhetik