Szerhij Rebrov-interjú; Dárdai Palkó bemutatkozhat a magyar élvonalban


Huszonöt évvel azután, hogy Dárdai Pál utoljára pályára lépett az NB I-ben, három fia közül a legidősebb, ifjabb Dárdai Pál, vagy ahogy szinte mindenki ismeri, Palkó bemutatkozhat a magyar élvonalban. A 21 éves támadó ugyanis a Mol Fehérvár játékosa lett, noha a holland és az osztrák élvonalba is hívták. A pályafutása során először Németországon kívül játszó szélső összesen 12 felnőttmeccsel a háta mögött intett búcsút a Herthának. Hogy mivel indokolta a váltást és mit szólt döntéséhez édesapja, az is kiderül cikkünkből.
Az, hogy inog a győri kispad Danyi Gábor alatt, nem újdonság, hiszen már az ősz folyamán felreppentek olyan hírek, hogy az ETO nem feltétlenül a jelenlegi edzővel képzeli el a jövőt. Pedig a csapat minden nehézség ellenére meccsről meccsre jobb formába lendült, és tovább szaporította veretlenül megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzései számát. A Siófok máris bejelentette, három plusz két éves szerződést köt Danyival, aki lapunknak azt ígérte, az idény végén elmondja, miért válnak el útjaik az ETO-val.

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg
