Mezőkövesd: a CFR szlovák támadója érkezik – sajtóhír

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2021.01.22. 06:39
null
Jakub Vojtus Mezőkövesdre tart (Fotó: Riti József Attila)
A bukaresti Gazeta Sporturilor sportlap értesülése szerint az NB I-es Mezőkövesdhez igazol a román bajnok CFR 27 éves szlovák csatára, Jakub Vojtus. A lap szerint a két klub már a játékos vételárában is megegyezett, a kolozsváriak 180 ezer eurót kapnak érte.

 

Vojtus nyáron igazolt Kolozsvárra, miután az előző szezonban az Academica Clinceni házi gólkirálya volt, kilenc találattal. A CFR-nél azonban végig csak harmadik számú centernek számított, csupán 11 tétmérkőzésen lépett pályára, és egyszer sem talált a kapuba, két gólpassz és egy kiharcolt tizenegyes került a statisztikájába.

Az iglói születésű játékos 2016-ban a másik kolozsvári együttesben, a Liga 2-es Universitateában is játszott, de megfordult már a horvát (NK Zagreb), a portugál (Olhanense), a szlovák (Zilina, Spartak Trnava), a lengyel (Miedz Legnica, GKS Tychy) bajnokságban, ifiként pedig olasz klubokban (Chievo, Inter) is.

A bukaresti lap információjával kapcsolatban megkerestük a Mezőkövesdet: a klub a tájékoztatás szerint több játékossal is tárgyalásban áll, mihelyt hivatalos információval tudnak szolgálni, közölni fogják, de a Gazeta Sporturilor értesülésére nem kívánnak reagálni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Branimir Alekszics (szerb, decemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Szeged-Csanád GA), Barczi Dávid (novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb ZTE FC), Martin Chrien (szlovák, Benfica B – Portugália, szabadon igazolhatóként), Nodar Kavtaradze (orosz-grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, szabadon igazolhatóként), Manuel Martic (osztrák, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Zapresic – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Jakub Vojtus (szlovák, CFR – Románia), Ugrai Roland (szabadon igazolható, Bp. Honvéd)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Nem fért kétség a Mezőkövesd győzelméhez Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 16:54

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 19:10

Jó iramú meccsen győzött a Mezőkövesd, megszakadt a Kecskemét jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 14:51

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50