DVTK: a Puskás Akadémiától érkezett támadó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 15:25
null
Vanecek korábban már eredményes volt új csapata stadionjában (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a Puskás Akadémia játékosával, David Vanecekkel erősítette meg a keretét – számolt be a klub.

Beigazolódtak a tegnapi sajtóhírek, és ma hivatalossá vált: a 29 éves, 193 centiméter magas cseh David Vanecek a Diósgyőri VTK-ban folytatja a pályafutását.

„David Vanecek remek fizikai adottságokkal rendelkező céljátékos, aki korábbi csapataiban bizonyította, hogy mennyire gólerős – mutatta be új futballistájukat Benczés Miklós sportigazgató. – Ilyen típusú labdarúgónk eddig nem volt a keretben, most ezt a hiányt pótoltuk. David legutóbbi ősze Felcsúton azért nem sikerült olyan jól, mint az azt megelőző év, mert kétszer is elkapta a koronavírust. Időközben megoldották a pótlását, nekünk viszont nagy szükségünk van rá, ezért szereztük meg a játékjogát.”

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem, alig várom már, hogy pályára lépjek a piros-fehér szerelésben. Alaposan kivizsgáltak a DVTK Medical Centerben, és miután mindent rendben találtak, alá is írtam a szerződésem – mondta David Vanecek. – Jól ismerem a DVTK-t, korábban többször játszottam új csapatom ellen. Szép emlékeim vannak a szurkolók által teremtett hangulatról, és arra is emlékszem, hogy nyáron győztes gólt szereztem a DVTK Stadionban. Két dologban vagyok biztos: a következő időszakban többször találok be a Diósgyőr meccsein, és annak jobban örülnek majd a DVTK drukkerei.”

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Goran Milovic (horvát, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Artur Pikk (észt, KuPS – Finnország),Asmir Suljic(bosnyák-magyar, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Diego Zivulic (horvát, Slask Wroclaw – Lengyelország), David Vanecek (cseh, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Alen Grgic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország, legutóbb kölcsönben Lech Poznan – Lengyelország), Luka Marin (horvát, NK Osijek – Horvátország, legutóbb kölcsönben Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Vinko Soldo (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor
Kiszemeltek: Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Korbély Kristóf (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Kártik Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: David Vanecek (cseh, DVTK)
Kölcsönbe távozó: Kártik Bálint (Csákvár), Radics Márton (Gyirmót FC Győr), Tamás Nándor (Sepsi OSK – romániai)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
5 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
13 órája

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:24

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:58

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25
Ezek is érdekelhetik