NB I: „Ne magyarázzál!” – Lovrencsics csendre intette a paksi drukkereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.12. 07:35
A Paks ellen újra a Ferencváros kezdőcsapatának tagja volt Lovrencsics Gergő. Az 5–0-s fővárosi sikerrel záruló bajnoki után az M4-nek nyilatkozott, miközben a háttérben a vendégszurkolók bekiabálásai hallatszottak. A jobbhátvéd egy ideig függetleníteni tudta magát tőlük, aztán előbb csendre intette a paksi drukkereket, majd valakinek kiszólt, hogy ne magyarázzon. 

 

Lovrencsics a pálya széli interjúban elmondta, sokat kivett belőle a mérkőzés az egy hónapos kihagyását követően, így elképzelhető, hogy a Dinamo ellen a most eltiltás miatt hiányzó Botka Endrének szavaz bizalmat Szerhij Rebrov vezetőedző.

„A mérkőzés előtt megbeszéltük, ne foglalkozzunk azzal, Pakson mi a helyzet, hanem játsszuk a saját játékunkat. Ez volt az utolsó meccs a Dinamo elleni BL-selejtező előtt, mindenkinek a maximumot kellett nyújtania, hogy a lehető legjobb formába kerüljünk és minél több önbizalmat gyűjtsünk” – tette hozzá a pénteki bajnokiról Lovrencsics.

A mérkőzés előzményeiről – így arról, hogy a Paks az összecsapás elhalasztását kérte az MLSZ-től, de az FTC ehhez nem járult hozzá – itt olvashat bővebben!

Böde Dániel lefújás utáni kifakadását pedig itt nézheti meg!

NB I
4. FORDULÓ
Ferencváros–Paksi FC 5–0
(Nguen 1., 20., 28., F. Boli 46., 90+2.)
Budapest,Groupama Aréna,7021néző.V:Andó-Szabó
Kiállítva:Szélpál (63., Paks)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC321–8–2+67
2. Puskás Akadémia22––6–2+46
3. Mol Fehérvár312–8–5+35
4. MTK Budapest312–5–3+25
5. Diósgyőri VTK211–3–2+14
6. Újpest FC31115–504
7. Mezőkövesd31114–404
8. Budafoki MTE31114–6–24
9. Kisvárda31–23–6–33
10. Zalaegerszegi TE3–215–6–12
11. Paksi FC4–133–10–71
12. Budapest Honvéd2––22–5–30
NB I, 2020–2021, 4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
Ferencváros–Paks 5–0Budapest,Groupama Aréna
7021
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
14.45:Mezőkövesd–Budafok (Tv:M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion
17.00:Diósgyőr–Honvéd (Tv:M4 Sport)
Miskolc,DVTK Stadion
19.30:Fehérvár–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
15.00:Újpest–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.30:MTK–Zalaegerszeg (Tv:M4 Sport)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
19 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53