Felkészülés: kétórás csatában kapott ki a Kövesd Nagymihályban

K. T.K. T.
2020.08.02. 19:53
null
A kétszer 60 perces félidő során Kuttor Attila minden játékosának elegendő időt adott (Fotó: Török Attila)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesd 120 perces meccsen 1–0-ra kikapott az MFK Zemplín Michalovcétól.

 

Azért, hogy mindegyik mezőkövesdi futballista elegendő időt játszhasson a Nagymihályban rendezett edzőmérkőzésen, a 60 perces félidők alapján értékelhette az elvégzett munkát Kuttor Attila. 

Zavartalan volt a Mezőkövesd Zsóry FC elmúlt heti edzésmunkája. Sérülés nem hátráltatta a munkát, a nagy meleg elől pedig úgy tértek ki, hogy Kuttor Attila vezetőedző reggel és kora este küldte ki edzeni a labdarúgóit. A csapat vasárnap délután Szlovákiába utazott, és az élvonalbeli nagymihályi MFK Zemplín vendégeként lépett pályára. Már nem tartott a csapattal a végleg Zalaegerszegre távozott Dragóner Filip, az egy-egy évre Szegedre és Szolnokra kölcsönadott Takács Tamás és Kotula Máté. Ugyancsak „vendégmunkás” lesz a soron következő idényben Földi Botond, Varjas László és Varjas Zoltán, ők mind a hárman az NB I-ből kiesett Kaposvárt szolgálják a mihamarabbi visszatérés reményében.

A találkozó rendhagyó volt, hiszen a csapatok kétszer 60 perces félidőket játszottak Nagymihályon. Ezt a megoldást a mezőkövesdiek szorgalmazták annak érdekében, hogy valamennyi futballista játéklehetőséget kaphasson, s lehetőleg mindegyik taktikai formációt kipróbálhassa Kuttor Attila.

A kövesdiek kerete még nem végleges, az igazolási tervekben még egy külföldi középpályás megszerzése szerepel, aki kedden vagy szerdán érkezhet a klubhoz.

MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE (szlovákiai)– MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–0 (1–0)
Nagymihály,
100      néző.    V:   Ziemba (szlovák)
MEZŐKÖVESD ZSÓRY, az első 60 percben:Szappanos – Farkas D., Guzmics, Neszterov, Vadnai – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Bencze M., Nagy D. A második 60 percben: Rjabenko – Eperjesi, Jagodics M., Katanec, Vajda S. – Tóth D., Meszhi, Szeles, Tóth M. – Torvund, Bencze M.  

Legfrissebb hírek

Nem fért kétség a Mezőkövesd győzelméhez Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 16:54

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 19:10

Jó iramú meccsen győzött a Mezőkövesd, megszakadt a Kecskemét jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 14:51

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51