Honvéd: Lanzafame a juvés évekről és a CR-párhuzamról is beszélt

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 17:14
null
Davide Lanzafame itt még 2010-ben Alessandro Del Piero gólját ünnepelte a Juventusban (Fotó: AFP)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd olasz támadója, Davide Lanzafame a Radio Bianconerának beszélt a külföldi bajnokságokról, korábbi klubjáról, a Juventusról és a Cristiano Ronaldo-összehasonlításról is.

 

„A nemzetközi kupákban, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában szerepelni nagyszerű tapasztalatot jelentett. Mi Olaszországban hajlamosak vagyunk lebecsülni a külföldi bajnokságokat, de a színvonal emelkedik. Jó alkalmazkodóképesség szükséges ahhoz, hogy külföldre igazolj, a többiek általában jobban alkalmazkodnak a mi bajnokságunkhoz” – idézi a calciomercatoweb.it Davide Lanzefamét.

„A Juventus? Sablonosnak tűnhet, de számomra a sport és a szabályok tekintetében a Juventus az élet iskolája volt. Hatéves koromtól voltam a klubnál, ahol megtanultam, hogyan legyek komoly ember, profi játékos, aki jól végzi a dolgát. A Serie A-debütálásom volt a megérkezési pont, most azt hasznosítom, amit a fekete-fehéreknél tanultam”
– mondta korábbi klubjával kapcsolatban a Honvéd támadója.

Lanzafame az új CR-ként beharangozva 
(Fotó: calciomercatoweb.it)
Lanzafame az új CR-ként beharangozva (Fotó: calciomercatoweb.it)

Az ebben az idényben a Ferencváros és a Honvéd színeiben eddig összesen 34 tétmérkőzésen 15 gólt és három gólpasszt jegyző olasz futballista a Cristiano Ronaldo-párhuzamra is reagált.

Mint ismert, 2008 áprilisában akkori edzője, Antonio Conte hasonlította tehetségét a portugál sztáréhoz.

„Lanzafame fejlődött taktikailag. Robbanékony, gólérzékeny és remek sebessége van. Ha tanul és fejlődik, olyan lehet, mint Cristiano Ronaldo” – nyilatkozta anno az Inter mostani, a Bari akkori trénere.

„Számos várakozás volt velem szemben, valószínűleg kevesebbet teljesítettem ezekből, mint kellett volna, de ez is az utam része. Nem nyomaszt, büszke vagyok az eddigi pályafutásomra. Ez inkább a média ügye volt” – zárta gondolatait Lanzafame.

Lanzafame a bajnokságban eddig 11 gól szerzett a Honvédban, csapatával megnyerte a Magyar Kupát (Fotó: Török Attila)
Lanzafame a bajnokságban eddig 11 gól szerzett a Honvédban, csapatával megnyerte a Magyar Kupát (Fotó: Török Attila)

 

Legfrissebb hírek

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:59

Cristiano Ronaldo „hamarosan” visszavonul, hogy többet lehessen a családjával

Minden más foci
2025.11.05. 12:55

Cristiano Ronaldo: Hogy Lionel Messi jobb lenne nálam? Nem értek egyet, de nem is szeretnék szerény lenni

Minden más foci
2025.11.04. 16:54

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Az utolsó percben jött a hazai dráma, Soroksáron is nyert a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:53

Hétgólos meccsen nyert a Honvéd a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:51

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35
Ezek is érdekelhetik