NB I: az MSÚSZ köszönetet mondott a sajtó kiszolgálásáért

2020.05.29. 17:13
null
Tumbász Hédi, a Nemzeti Sport fotósa is visszatérhetett a futballpálya mellé (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége a szervezet honlapján mondott köszönetet az MLSZ-nek és a futballkluboknak azért, mert lehetővé tették az újságírók munkáját az Európában az elsők között újrainduló bajnokság mérkőzésein.

„A Magyar Sportújságírók Szövetsége a vírusválság kezdete óta folyamatosan egyeztet az MLSZ illetékeseivel arról, hogy a rendkívüli körülmények ellenére minél teljesebb legyen a média kiszolgálása, amint újra indulhat a futballélet – írja a sportujsagirok.hu oldalon az MSÚSZ elnöksége. – A közös erőfeszítések az extrém helyzet és az érthetően szigorú szabályok ellenére is sikerre vezettek: a legfontosabb, a legtöbb szurkolót tájékoztató sajtóorgánumok tudósítói és fotósai is viszonylag nagy számban ott lehetnek az engedélyezett NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzéseken.”

A hét végén Európában az elsők között már szurkolókat is beengednek a mérkőzésekre, az MSÚSZ hangsúlyozta, ez is az összehangolt szervezés eredménye, akárcsak a sajtó munkájának segítése. A pálya szélén dolgozó fotósok vírustesztjeiben is közösen nyújt segítséget az MLSZ és az MSÚSZ.

Kötelező vírusteszten a fotós a meccs előtt (Fotó: Földi Imre)
Kötelező vírusteszten a fotós a meccs előtt (Fotó: Földi Imre)

„A rendkívüli helyzet a klubok sajtószolgálataira is többletfeladatokat ró, a sajtótájékoztatók megszervezésében, a nem jelenlévő orgánumok fotókkal, információkkal történő ellátásában, a komplikált médiaakkreditáció lebonyolításában – hangsúlyozta közleményében az MSÚSZ elnöksége. – Szövetségünk ezúton mond köszönetet az MLSZ kommunikációs osztályának és az érintett kluboknak, azért, hogy segítik kollégáink munkáját. Megállapítható, hogy Európában az elsők között, nemzetközi összehasonlításban is igen hatékonyan fogtak össze a labdarúgás és a sportmédia képviselői.”

A szövetség végül mindenkit arra kért, a járvánnyal kapcsolatos szabályok betartására is ügyeljen.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
3 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
2026.09.24. 07:59

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58