Kun Gábor: Sokaknak komoly presztízs a Honvéd kispadja, ez jól látszik az érdeklődésekből

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.08. 11:41
null
Kun Gábor szerint komoly presztízs a Honvéd kispadja, ami jól látszik az érdeklődésekből is (Fotó: Földi Imre)
Kun Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának, a honvedfc.hu-nak beszélt a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről, Giuseppe Sannino távozásáról, az edzőkeresésről, valamint Urbányi István visszatéréséről is.

 

„Egyrészt próbálunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, másrészt ezt az időszakot szeretnénk úgy kihasználni, hogy elemezzük az idényt annak érdekében, hogy fejlődni tudjunk– kezdte Kun Gábor.Tettünk is már lépéseket ezen a téren, de ezek már tervben voltak a kialakult helyzet előtt is. Azért nagyon fura az üres edzőközpont, még ha a munka nem is állt meg, csak a formája alakult át.”

A kispestiek ügyvezető igazgatója azt is elárulta, miért kellett távoznia a gárdától Giuseppe Sanninónak.

„A kialakult helyzet miatt. A kialakult helyzet alatt egyaránt értem az idei eredményeket, illetve azt, hogy nem egyszerű egy másik országban a szeretteink nélkül lenni ebben a speciális helyzetben. Nagyon nehezen indult az idény, de négy vereség után is kitartottunk Giuseppe mellett, és utána egy kifejezetten jó sorozatot produkáltunk, még ha a játékban volt is hiányérzet. Volt néhány olyan idegenbeli döntetlen a tavaszi szezon kezdetén, ami bravúrnak számított, ha a klubok közötti lehetőségeket vesszük figyelembe, ez viszont csak akkor ért volna valamit, ha a következő mérkőzéseken be tudtuk volna gyűjteni a három pontot. Azonban amikor ott volt a lehetőség, hogy akár a dobogóért is harcban tudjunk lenni, azt rendre nem tudtuk megugrani.

Mondhatjuk, hogy a vírus minket az elsők között érintett, még ha „csak” arról is volt szó, hogy elővigyázatosságból nélkülöznünk kellett a vezetőedzőnket, valamint segédedzőnket. Tudtuk, hogy nehéz időszak előtt állunk, és még nem is volt ennyire reflektorfényben a járvány, de a klub játékosainak, alkalmazottainak védelmében ezt meg kellett lépnünk, természetesen most is hasonlóan járnánk el. Sajnálatos módon a Diósgyőr, valamint a Kisvárda elleni mérkőzés nagyon rosszul sikerült a végén. De ugyanennyire fájó volt például a Kaposvár elleni idegenbeli bajnoki, valamint a Haladás elleni oda-visszavágós kupameccs is, annak ellenére, hogy előbbin nyertünk, utóbbin továbbjutottunk, és azóta bekerültünk a legjobb négy közé a Magyar Kupában.”

Kun Gábor szót ejtett az új vezetőedző kereséséről is.

„Jelenleg is van edzője a Honvédnak: Pisont István. Ő az új edző érkezéséig irányítja a csapatot, utána a tervek szerint természetesen folytatja eddigi munkáját az egyesületnél. A mostani helyzet sajátossága miatt nem szorít minket az idő. Először a sportigazgatói szerepkört szerettük volna megerősíteni, és közösen kiválasztani azt az edzői profilt, ami jól illik a Honvédhoz. Sok trénernek komoly presztízs a Honvéd kispadja, ez jól látszik az érdeklődésekből. Mindenképpen olyan valakit szeretnénk, aki hosszabb távon be tudja tölteni a csapat vezetőedzői posztját és aki kezdeményezőbb focira törekszik.

Az ügyvezető igazgató kitért a klubhoz sportigazgatóként visszatérő Urbányi Istvánra is.

„A mai modern futballban a sportigazgatói szerepkör kulcskérdés minden egyes klubnál, nagyon komplex feladat. Olyan szakembert szerettünk volna, aki kezdve a klubstratégia kialakításától, kiemelten foglalkozik a felnőttcsapat és az utánpótlás-együttesek közötti harmonizáció megteremtésével, valamint természetesen a játékosok kiválasztásával és a szerződések megkötésével, hogy csak néhány feladatot említsek.”

Kun Gábor hozzátette: Urbányinak is szerepe lesz az új tréner kiválasztásában. Az igazgató beszélt emellett a bajnokság lehetséges folytatásáról, de elmondta azt is, hogy a Budapest Honvéd játékosai márciusban a teljes fizetésüket megkapják, a továbbiakról viszont egyelőre nem tud mit mondani.

Végezetül szó esett az új Bozsik Stadion átadásáról is.

„Reméljük, minél kisebb mértékben befolyásolja, de sajnos erre senki nem számított. Jelenleg úgy készülünk, hogy még az idei év negyedik negyedében beköltözhetünk régi-új otthonunkba.”

A teljes interjútIDE KATTINTVAolvashatják el!

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
24 perce

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik