Kisvárda: román jobbhátvéd érkezhet Kolozsvárról – sajtóhír

B. M.B. M.
2020.01.27. 10:35
null
Andrei Peteleu (balra) az ősszel három meccsen lépett pályára az Európa-liga csoportkörében (Fotó: AFP)
Bukaresti sajtóhírek szerint a román bajnok CFR egyik feleslegessé vált játékosát, Andrei Peteleut szerződtetné a Kisvárda labdarúgócsapata. A Gazeta Sporturilor napilap szerint a 27 éves jobbhátvéd, miután az év elején felbontotta kolozsvári szerződését, előrehaladott tárgyalásokat folytat az NB I-es együttessel.

 

Az élvonalban Besztercén bemutatkozó, majd Marosvásárhelyen, a Sageata Navodari-nál és a Petrolul Ploiesti-nél is játszó Peteleu 2016 nyarán szerződött a CFR-hez, amelynél ugyan sosem vált alapemberré, de mivel mindkét szélső védő poszton megállta a helyét, megbízható cserének számított. Összesen 62 mérkőzése és egy gólja van kolozsvári színekben, az őszi szezonban 13 bajnoki mellett három Európa-liga-találkozón is játszott. A téli igazolásokkal azonban hatra nőtt a CFR keretében a jobbhátvédként bevethető játékosok száma, ezért a játéklehetőségre már csak minimálisan számító Peteleu szerződése felbontását kérte a klubtól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Dombó Dávid (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fernando Viana (Fernando Viana Jardim Silva, brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Andrei Peteleu (román, CFR Cluj – Kolozsvár, Románia, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Anderson Pico (brazil, Gremio Esportivo Juventus – Brazília, szabadon igazolhatóként), Felipe (brazil, visszavonul?), Hugo Seco (portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04