Kép: lelátói látlelet – bemutatták Az utolsó szék című könyvet

CS. P.CS. P.
2019.10.03. 10:06
null
Bemutatták Az utolsó szék című könyvet (Fotó: Kispesti Futball Ház)
„Akkor megyünk? Még szép. Borzasztóan hosszú fél év várt több tízezer magyar futball-függőre. De aki harminc évet várt hiába, annak hat hónap csak egy pillanat.” A héten mutatták be a Kispesti Futball Házban Az utolsó szék című könyvet, amelynek szerzőpárosa, Sztancsik Richárd és Virág Gyula a mai harmincas-negyvenes nemzedék képviseletében ad hiteles képet a magyar szurkoló lélekállapotáról.

 

A kitörölhetetlen generációs élményt kínáló 2016-os Eb – sőt már a sorsolás bevezetőben leírt mozzanata – éppúgy beépült a lelátói folklórba, ahogyan egy (esetünkben két) Honvéd-drukker esetében a Marco Rossi vezette kispesti csapat 2017es bajnoki diadala. Magyar piacon ritkaságnak számító, klasszikus szurkolói futballkönyvet vehet kézbe az olvasó, amely nem szépíti a hazai vagy vendégszektorokban átélteket; a kötetben szereplő történetek fordulatai, nyelvezete, élményanyaga első kézből adja át a résztvevők tapasztalatait, akár tűri őket a nyomdafesték, akár nem (tűrte).

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Trieszti est a magyar és az olasz futballtörténet jegyében

Minden más foci
2026.04.23. 12:51

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
2026.04.08. 13:56

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24
Ezek is érdekelhetik