Böde gólt lőtt, majd kiállították, a ZTE nyert

2019.09.28. 16:46
null
Bödének (fehérben) mozgalmas meccse volt, a Zalaegerszeg otthon tartotta a három pontot (Fotó: Umberto Pezzetta/Zalai Hírlap)
Bár a Paks Böde Dániel góljával vezetést szerzett a ZTE Arénában az NB I. 7. fordulójában, a zalaegerszegiek nemcsak egyenlítettek, hanem megfordították a mérkőzést és 3–1-re nyertek. Bödét ráadásul a 75. percben kiállították.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC 3–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2945 néző. Vezette: Erdős József
Gólszerző: Radó (26.), Stieber Z. (36.), Mitrovics (70.), ill. Böde (10.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Hét év nem nagy idő, de a labdarúgásban már van jelentősége. A legutóbbi ZTE–Paks élvonalbeli bajnokin, 2012. májusában Böde Dániel ugyancsak a vendégeket erősítette, szombaton szintén a kezdőcsapatban kapott helyet. Nem mellékesen, a két mérkőzés között a támadó két bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet, és két Ligakupa-sikert ünnepelhetett, 2016-ban gólkirály lett – mindezt a Ferencvárosban. Huszonötször a válogatottban is pályára lépett, így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, majd a nyáron visszatért a Pakshoz, amikor éppen a ZTE visszatért az élvonalba.

S ha már Böde Dániel ismét pályára lépett a ZTE Arénában, a 10. percben vezetést is szerzett csapatának. A gól nem a szerencsének köszönhető, a Paks ugyanis három csatárral (Könyves Norbert, Böde Dániel, Hahn János) kezdett, s Balogh Balázs is rendre felzárkózott a támadásokhoz, ezzel kissé megzavarva a hazaiakat.

Kisvártatva azért a ZTE összekapta magát, és Zoran Lesjak is betalált, de lesről, mígnem a 27. percben Radó András egyenlített, s a hazaiak átvették a játék irányítását. Olyannyira, hogy még az első félidőben fordítottak, sőt az első félidő hosszabbításában szabadrúgásból Radó András csaknem duplázott. A vezetés ellenére a kék-fehérek sok átadási hibával futballoztak, míg a Paks próbált ismét betalálni, ám Demjén Patrik hárította a nem éppen veszélyes kísérleteket.

A második félidő hasonló forgatókönyv szerint kezdődött: a Paksnál Könyves Norbert robogott fel s alá a jobb szélen, míg a rendre felzárkózó Szabó János a bal oldalon próbált zavart kelteni, a gól azonban most elmaradt, pedig a 60. percben Könyves Norbert két méterre volt a kaputól a labdával együtt. Feltűnően bosszantó volt a lassú iram, illetve ennek ellenére nem sikerültek a beadások, különösen a paksiaknak. Nemzetközi szinten elképzelhetetlen, hogy egy támadó, vagy szélső második, harmadik próbálkozásra kezeli le a labdát, majd igazításra is marad ideje, mielőtt beívelné – laposan, esetleg térdmagasságban, hovatovább a kapu mögé. Míg a paksiak szerencsétlenkedtek, a kék-fehérek egy ellentámadás végén eldöntötték a mérkőzést, ráadásul Böde Dániel számára a 75. percben véget ért a mérkőzés, csapata pedig emberhátrányban fejezte be a bajnokit.

Győzelmével a ZTE hosszú nyeretlenségi sorozatnak vetett véget, legutóbb ugyanis 2011. májusában nyert az élvonalban hazai pályán.


NB I, 2019–2020, 7. FORDULÓ
SZEPTEMBER 28., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
2456
Kaposvár–Diósgyőri VTK 2–0
Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
1200
ZTE FC–Paksi FC 3–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József
2945
Debrecen–Puskás Akadémia 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
3250
Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–2Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóPintér Csaba
5267
SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP

16.00: Ferencváros–Kisvárda
(Tv: M4 Sport)

Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 7 6 – 1 17– 5 +12 18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 7 5 – 2 10– 6 +4 15
3. Puskás Akadémia FC 7 4 1 2 12– 7 +5 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 – 1 9– 5 +4 12
5. Újpest FC 7 3 1 3 11–12 –1 10
6. Debreceni VSC 6 3 – 3 13–11 +2 9
7. Kisvárda 6 3 – 3 8–10 –2 9
8. Zalaegerszegi TE FC 7 2 1 4 11– 9 +2 7
9. Paksi FC 7 2 1 4 7–12 –5 7
10. Budapest Honvéd 7 2 – 5 10–15 –5 6
11. Kaposvári Rákóczi FC 7 2 – 5 6–13 –7 6
12. Diósgyőri VTK 7 2 – 5 5–14 –9 6
Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
30 perce

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
10 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
14 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49