NB I: izlandi támadó érkezhet az Újpesthez

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 12:09
Ha sikerül megegyezni vele a személyes feltételekben, Aron Bjarnason személyében izlandi támadóval erősítheti meg keretét az Újpest labdarúgócsapata.

Az április végén induló izlandi bajnokságban jelenleg tíz forduló után a második helyen álló Breidablik Kópavogur adta hírül, hogy elfogadta az Újpest ajánlatát Aron Bjarnasonért. A játékos a következő napokban Magyarországra utazik, hogy ismerkedjen a körülményekkel, és ha sikerül vele megegyeznie a magyar klubnak a személyes feltételekről, akkor Újpesten folytathatja pályafutását.

A 23 éves, szélsőként és támadóként is bevethető Bjarnason 2017 eleje óta a Kópavogur játékosa, azóta 64 mérkőzésen lépett pályára, és 17 gólt szerzett. Korábban szerepelt az izlandi utánpótlás-válogatottban, a jelenleg is zajló idényben nyolc találkozón négyszer talált be.

Az Újpestre ráfér az erősítés támadóposzton, mivel Novothny Soma még a tavasszal Dél-Koreába igazolt, a jelenlegi transzferidőszakban Tischler Patrik Kisvárdára távozott, míg Lacina Traorét eddig hiába várták vissza.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Koszta Márk
(Mezőkövesd), Karol Mészáros (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: Aron Bjarnason (izlandi, Breidablik Kópavogur – Izland), Gera Dániel (MTK Budapest)
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolható), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Filip Pajovics (szerb, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország), Lacina Traoré (elefántcsontparti, Franciaország?)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik