Kaposvár: öt év után távozik a rutinos belső védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 09:41
Távozik az NB I-be feljutó Kaposvártól Lakatos Gergő védő, Nagy János viszont meghosszabbította a szerződését.

A 26 éves Lakatos Gergő öt éven át 121 tétmérkőzésen játszott a Rákócziban, amellyel az NB II mellett a megyei I. osztályt és az NB III-at is megjárta, s a klub honlapja szerint kulcsszerepe volt az élvonalba jutás kiharcolásában is, igaz, az utóbbi idényben csak három bajnokin és három kupameccsen lépett pályára.Lakatos Gergő öt éven át 121 tétmérkőzésen játszott a Rákócziban, amellyel az NB II mellett a megyei I. osztályt és az NB III-at is megjárta, s a klub honlapja szerint kulcsszerepe volt az élvonalba jutás kiharcolásában is, igaz, az utóbbi idényben csak három bajnokin és három kupameccsen lépett pályára.

A szintén 26 éves Nagy János két évvel hosszabbított, a három éve szerződtetett labdarúgó eddig 73 bajnokin és hat MK-meccsen szerepelt a Rákócziban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-NÉL
Érkezők: Csiki Norbert (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Nagy Richárd (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Tóth Gergely (Vác FC), Aljosa Vojnovic (horvát, ZTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – ismét)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók: Csernák Martin (érdeklődik iránta: Nyíregyháza), Herzsenyák Áron (szabadon igazolható), Horváth Ferenc (szabadon igazolható), Lakatos Gergő (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
21 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik