Tiszta sor – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 22:46

Kapaszkodjunk a Hornyák Zsolttal készült interjú egyik mondatába: a Puskás Akadémia labdarúgóinak frissen kinevezett vezetőedzője arra a felvetésre, mi dönthetett a személye mellett, azt válaszolta, valahogy úgy hozta a sors, hogy fiatal csapatokat irányított, rengeteg olyan srácot dobott a mély vízbe, akik az akadémiákról kerültek ki. Vélhetően a Puskás Akadémia vezetői is tisztában voltak ezzel, ezért esett a választásuk Hornyákra.

A 46 esztendős edző néhány kilométerrel a határ túloldalán született, nem is kellene mondani, hogy magyar az anyanyelve. S ami talán a legfontosabb: nem a honi futballban szocializálódott. A Puskás Akadémia nincsen egyszerű helyzetben, mert az elvileg a magyar tehetségek nevelésére és szerepeltetésére hivatott klub NB I-es tagságának megtartását rendre a légiósok szerepvállalásának is köszönheti. Ellentmondás ez, nehezen feloldható, mert a legjobbak között eredményt kell produkálni. A következő idény előtt tiszta lappal indul mindenki, az új edző felel az általa kidolgozott koncepcióért, amelynek nyilván része a fiatalok beépítése a csapatba.

A puding próbája az evés, de ha hihetünk Hornyák Zsolt futballról alkotott elképzeléseinek, akkor sok futásra épülő, gyors, agresszív stílust igyekszik a technikás játékkal ötvözni és együttesével ezt megvalósítani. Az edző az örmény bajnokságban aranyérmes és Szuperkupa-győztes csapat edzője volt, legutóbb a cseh bajnokságban hatodik helyig jutó Liberec kispadján ült. S ha az örmény első osztály játékerejével az átlagolvasó nincs is tisztában, a cseh bajnokság elégséges igazodási pontot jelenthet, továbbá az is, hogy a patinás egyesület, a Sparta Praha látókörébe is bekerült.

Hornyák Zsolt az élmezőny mögé felzárkózást tűzte ki célul, s ha figyelembe vesszük, hogy Felcsúton most viszonylag fiatal, agilis edző kezébe adták a marsallbotot, akkor minden remény megvan rá, hogy felnőttszinten stabil együttes lesz a Puskásból. Még úgy is, hogy a tizenkét csapatos bajnokságban a dobogóról lemaradók szinte mindegyikét a kiesés fenyegeti…

Tiszta sor: ez az, amiről Felcsúton hallani sem akarnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik