DVTK: vasárnap megszerezte első NB I-es gólját, profi szerződést kapott

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 13:42
A Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, profi szerződést kötött a 18 éves Korbély Kristóffal.

A 2000. május 26-án született támadó ebben az idényben három NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz Fernando Fernández csapatában. Az utolsó fordulóban, az Újpest ellen 3–0-ra megnyert találkozón néhány másodperccel azután, hogy csereként pályára lépett, megszerezte élete első gólját a magyar élvonalban.

„Korbély Kristóf az egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosunk, aki már az NB I-ben is bemutatkozott, sőt mindannyiunk nagy örömére vasárnap megszerezte az első gólját is – idézi Tajti József sportigazgatót a dvtk.eu. Támadó szellemű játékos, gyors és rendre jó döntéseket hoz. Szeretném kiemelni, hogy nemcsak a pályán teljesít példaértékűen, hanem az iskolapadban is. Egy értelmes, intelligens fiatalember, aki ezekben a hetekben a Herman Ottó Gimnáziumban érettségizik és a Miskolci Egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. Ezért külön is büszkék vagyunk rá.”

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést kaphattam annál a klubnál, amelyben nevelkedtem, ugyanakkor nem dőlhetek hátra, tudom, hogy sokat kell dolgoznom azért, hogy a következő évadban is lehetőséget kapjak az első csapatnál. Szeretném megköszönni az összes eddigi edzőmnek a belém fektetett munkáját és igyekszem majd mielőbb meghálálni a bizalmat”
– mondta Korbély Kristóf. 3–0-ra megnyert találkozón néhány másodperccel azután, hogy csereként pályára lépett, megszerezte élete első gólját a magyar élvonalban.

„Korbély Kristóf az egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosunk, aki már az NB I-ben is bemutatkozott, sőt mindannyiunk nagy örömére vasárnap megszerezte az első gólját is – idézi Tajti József sportigazgatót a dvtk.eu. Támadó szellemű játékos, gyors és rendre jó döntéseket hoz. Szeretném kiemelni, hogy nemcsak a pályán teljesít példaértékűen, hanem az iskolapadban is. Egy értelmes, intelligens fiatalember, aki ezekben a hetekben a Herman Ottó Gimnáziumban érettségizik és a Miskolci Egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. Ezért külön is büszkék vagyunk rá.”

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést kaphattam annál a klubnál, amelyben nevelkedtem, ugyanakkor nem dőlhetek hátra, tudom, hogy sokat kell dolgoznom azért, hogy a következő évadban is lehetőséget kapjak az első csapatnál. Szeretném megköszönni az összes eddigi edzőmnek a belém fektetett munkáját és igyekszem majd mielőbb meghálálni a bizalmat”
– mondta Korbély Kristóf.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Szabó Balázs (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC), Szabó Bence (MOL Vidi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
17 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
17 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
19 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik