Diósgyőr: háromgólos sikerrel biztos bennmaradás

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 16:50
null
Tajti gólja nagyon fontos volt (Fotó: Dömötör Csaba)
A kiesés ellen hajtó Diósgyőri VTK hazai pályán 3–0-ra megverte a bronzéremre hajtó Újpestet a labdarúgó NB I 33. (utolsó) fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
33. (UTOLSÓ) FORDULÓ

DVTK–Újpest FC 3–0(Tajti 36., Korbély 82., Hasani 91.)
Miskolc,DVTK Stadion,12 203néző.Vezette:Iványi
Kiállítva:Solomon (78., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Vasárnap Miskolc piros-fehérbe öltözött – futballhangulat uralkodott a stadion környékén.

A szurkolók, kihasználva a különlegesen kedvezményes jegyárakat, csaknem megtöltötték az arénát, hogy kiszurkolják a DVTK bennmaradását. Tét a másik oldalon is volt, hiszen az Újpest úgy érkezett Borsodba, hogy matematikailag még volt esélye a bronzérem megszerzésére, ráadásul a két tábor hagyományosan nem kedveli egymást, így mindkét oldal apait-anyait beleadott a buzdításba.

És a mérkőzés?Fernando Fernández a Honvédtól kapott négy gólt követően Antal Botond helyére Bukrán Eriket állította vissza a kapuba, a kispestiek ellen triplázó Vernes Richárd azonban csak a kispadon kapott helyett, mivel a keddi edzésen kisebb sérülést szenvedett. A másik oldalon az egy hete büntetőt hibázó Lacina Traoré a keretbe sem került be, a jobbhátvéd Branko Pauljevics ezúttal a bal szélen kapott helyet.

Az első percekben érezni lehetett, hogy hatalmas a feszültség, rengeteget hibáztak a játékosok, szinte tapintható volt az idegesség. A lila-fehérek stabilan védekeztek, sokáig nem engedték a kapujuk közelébe a hazaiakat, akiknél Márkvárt Dávid gyűjtötte össze a labdát, a két ék pedig folyamatos mozgással próbálta feltörni a budapestiek védelmét. A vendégek ellenakciói akkor voltak veszélyesek, amikor Zsótér Donát egy-egy váratlan megoldással szöktette társait, de nagy helyzetet az újpestiek sem tudtak kialakítani.

Ahogy ilyenkor lenni szokott: sokan a Hidegkuti-stadionból és Kisvárdáról érkező híreket lesték, mert bár a pályán nagy volt a küzdelem, a kapuk nem forogtak veszélyben. Fél óra elteltével Prosser Dániel lépett ki, lövését Banai Dávid védte, és ez egyfajta jel volt, a következő hazai lehetőség ugyanis góllal zárult!

Nem is akármilyennel: a DVTK-nak megítélt szabadrúgást Márkvárt Dávid végezte el, Iványi Zoltán játékvezető szerint sípszó előtt, ezért sárga lappal figyelmeztette a hazaiak játékosát – a hazai közönség tüntetett, pedig a lövés nem volt jó. A szabadrúgást második alkalommal Tajti Mátyás végezte el, s a sorfal felett elcsavarva a labdát, gyönyörűen lőtte a labdát a felső sarokba – felrobbant a stadion, egymást csókolgatták a hazai szurkolók, és már senki sem haragudott a sporttársra, hogy visszafújta a szabadrúgást...



A szünet után érezni lehetett, hogy az Újpest mindent megpróbált az egyenlítésért, nem törődve a többi pályán zajló eseményekkel.

Rácz Barnabás szép ollózó mozdulattal próbált gólt szerezni, de a léc megmentette a hazaiakat, aztán Zsótér Donát lőtte a labdát az oldalhálóba, vagyis egyre közelebb került az Újpest az egyenlítéshez – ám figyelnie kellett hátul, mert Kire Risztevszki bravúros szerelésére volt szükség ahhoz, hogy az egyetlen újpesti védő menteni tudjon két diósgyőri támadó elől.

EzutánTheophilusSolomon ostoba belépőjét követően megfogyatkozott az Újpest, majd következett az újabb extázis: a csereként beálló, borsodsziráki illetőségű Korbély Kristóf, ésmegszerezte a második hazai gólt, a lefújás előtti pillanatokban pedig Florent Hasani állította be a végeredményt (3–0), betonbiztossá téve a DVTK NB I-ben maradását. A Diósgyőr egymás után harmadszor kerülte el a kiesést az utolsó fordulóban, és meg kell állapítani: ilyen hangulatú stadion kevés van Magyarországon, a klub hagyományai és szurkolói alapján első osztályú, de...

Mi vár a drukkerekre az új idényben? A kiesés miatt már aligha lenne kedvük újra izgulni.

NB I, 2018–2019, 33. FORDULÓ
MÁJUS 19., VASÁRNAPHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
Kisvárda–Mezőkövesd 2–1Kisvárda, Várkerti SporttelepKassai Viktor
Haladás–Mol Vidi
Szombathely, Haladás StadionPillók Ádám
MTK–Honvéd 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
DVTK–Újpest FC 3–0
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
DVSC–Paks 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC33235572–27+4574
2. Mol Vidi FC33187853–37+1661
3. Debreceni VSC331491044–39+551
4. Budapest Honvéd3313101046–38+849
5. Újpest FC331212938–28+1048
6. Mezőkövesd Zsóry FC331281345–40+544
7. Puskás Akadémia FC331171536–45–940
8. Paksi FC339121233–46–1339
9. Kisvárda331081536–48–1238
10. Diósgyőri VTK331081536–57–2138
11. MTK Budapest331041942–56–1434
12. Szombathelyi Haladás33861931–51–2030
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik