FTC: 120 év gólkirályairól nyílt kiállítás a Fradi Múzeumban

MTI MTIMTI MTI
2019.04.30. 13:08
120 év gólkirályai címmel időszaki kiállítás nyílt kedden a Fradi Múzeumban, amelyben a Ferencváros legeredményesebb játékosaihoz kapcsolódó relikviákat lehet megtekinteni.

Az ünnepélyes megnyitón Volly György, a klub kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy ez az első eseménye a május 3-án 120 éves egyesület ünnepségsorozatának.Volly György, a klub kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy ez az első eseménye a május 3-án 120 éves egyesület ünnepségsorozatának.

Tobak Csaba, a 2015-ben megnyílt Fradi Múzeum igazgatója kiemelte: a Ferencváros története elsősorban a gólokról szól, ezért a klub legeredményesebb játékosaihoz kötődő 28 tárgyat lehet megtekinteni, amelyből 22 most először látható a Groupama Aréna földszintjén elhelyezkedő múzeumban. Az igazgató hozzátette: Badonszki Imre ausztráliai gyűjtőtől több olyan relikviát kaptak, amely Takács II Józsefhez és Schlosser Imréhez kapcsolódik, de Nyilasi Tibor és Friedmanszky Zoltán is ajánlott fel a személyes tárgyaiból.

A Ferencváros több mint 5500 gólt szerzett a magyar bajnokságok történetében, ezekből szeretnénk most némi ízelítőt adni” – fogalmazott Tobak Csaba.

A tárlatot hivatalosan megnyitó Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy ez a Fradi Múzeumban a hatodik időszaki kiállítás, amely december 31-éig a hétfők kivételével minden nap nyitva tart.

Az első osztályú magyar bajnokság 118 évében eddig 25-szor került ki a gólkirály a Ferencváros játékosai közül, ami egy jelentős szám, s ebben az évben tovább növekedhet” – hangsúlyozta Orosz Pál.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a klubrekordot Deák „Bamba” Ferenc tartja, aki az 1948–1949-es szezonban 59 találattal lett gólkirály, legutóbb pedig 2015–2016-ban Böde Dániel 17 góllal volt az NB I legeredményesebb játékosa.

Orosz Pál elmondta: a tárlaton többek között olyan tárgyak láthatók, mint Schlosser Imre bírói sípja, Takács II József monogrammal ellátott cigarettatárcája és futballcipője vagy Nyilasi Tibor európai Ezüstcipője.

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
7 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
8 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
9 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
9 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
10 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
11 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
12 órája

Zachariassen helyett Júlio Romao – így kezd a Ferencváros a Braga elleni El-visszavágón

Európa-liga
14 órája
Ezek is érdekelhetik