Illem- és táncórák – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 23:13

Hosszú volt az út a Deák tértől Budafokig (és vissza), s miután a 47-es és a 49-es villamos útvonala több ponton is érintette azokat a fővárosi utcákat, ahol füves, de leginkább salakos pályák „működtek”, volt idő megtanulni a régi „tuják” utasterében jellegzetes módon az ablakok fölé szerelt fatáblákon lévő hirdetések szövegét. Az egyik Varjasiné illem- és tánciskolájába invitált (telefonszám: 369-783), ám reménytelenül, mert a leszállás után nem sokkal mindig kiderült: semmiféle okítás sem javíthatott volna a futballban használt társalkodási stíluson. A hirdetés (Tánctanulás gyorsan és jól – különórák is!) viszont mostanában egyre gyakrabban eszembe jut, olybá tűnhet ugyanis, mintha a magyar futball gyepén nem szőrös lábú s a játék hevében kissé túlfűtött fiatalok sporttalálkozója, hanem jéghideg főnemesi fogadónap zajlana: szépen, elegánsan, választékosan kell beszélni. Káromkodás kizárva! De ez meg olyan, mintha közeledne az a pillanat, amikor a focietikett része lesz az is, hogy többé lábbal sem illik labdához érni! Nem tudom, hogy például Király Gábor – aki a hétköznapokon speciel kínosan ügyel a modorára – mit mondhatott a sporinak a Fradi elleni bajnokin, amiért kiállította, s bár a kapus kijelentette, semmi csúnyát; de ha netán mondott, akkor is mi van, Karakó Ferenc nem hallhatott semmi olyat, amire ne lett volna már példa évtizedes sípolásai során.

A nagyobb bajom azzal van, hogy miközben egyre színpadiasabbá válik a futballbíráskodás, aközben a szabálymagyarázatokkal agyonterhelt ítélkezés egyre nevetségesebb lesz, s erre a játékvezetők balszerencséjére az elektronikus bírószem, a VAR is rátesz még egy jól púpozott lapáttal. A lesállás – mint ahogyan azt a nyomtatott kiadásunk 4–5. oldalán is olvashatják a Király kontra Karakó eset kapcsán – már helyben, a füvön, az eksztázis pillanataiban enciklopédikus magyarázatokat kíván, s végletes vitát szül; na de akkor maradva az FTC–Haladás meccsnél, Davide Lanzafame érvénytelenített gólját két nappal a lefújás után hideg fővel tessenek jóváírni s megadni, mert nemcsak szabályos volt, hanem sokan még mindig tapsolnak miatta elragadtatásukban, márpedig a labda rúgását annak idején éppen az ilyen mozdulatokért találták ki a kínaiak!

Amúgy pedig… Manapság még rendeznek valahol illem- és táncórákat?

Mármint a futballpályákon kívül.

 

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
Tegnap, 6:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43
Ezek is érdekelhetik