Szegények, gazdagok – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2019.02.10. 00:18

A magyar futball nagy meccsei (rangadók) előtt vissza-visszatérő nyilatkozatmotívum, hogy vannak a szegény csapatok meg a gazdag csapatok. Az Újpest–Fradi előtt a lilák oldaláról jött ez a mantra, megemlítve, nehéz úgy „harcba” menni, hogy a belga tulajdonosnak nincs annyi mozgástere, lehetősége, kapcsolati muníciója, mint a magyar háttérrel és forintokkal megtámogatott riválisnak – magamban pedig hozzátettem, mit kell ezen jajongani (jellemzően persze a kiélezett, bizonyítást igénylő mérkőzés előtt), hiszen az elmúlt években már voltak arra utaló jelek, hogy a messziről jött üzletember nem feltétlenül jótékonykodni érkezett Budapest negyedik kerületébe. Befektetni jött, hasznot remélve, vállalva azt is, ami a profi sport velejárója mindenütt a világon, a pluszpénzéért neki is meg kell küzdenie.

Simon Krisztián a 93. percben egyenlített a Fradi ellen!

S ha már itt tartunk, azért a lilák oldalán volt, sőt szerintem a mai napig létezik egy, a sportszakmát erőteljesen befolyásoló tényező, ami (fordulhatott bárhogyan is a világ kereke az NB I-ben) cseppet sem függetleníthető a tulajdonosi szemlélettől és üzleti tevékenységtől: a futballklubot egy vitás ügy miatt (ki nem fizetett játékos) az UEFA kizárta az átigazolásból, s egy gazdasági hókuszpókusz miatt a nemzetközi kupaszereplés lehetőségétől is megfosztotta.

A történethez tegyük hozzá, hogy míg a Fradit a néhány évvel ezelőtti teljes nihiljéből kiráncigálva, szisztematikus munkával próbálják újra a legerősebb magyar s így újra európai klubbá építeni, a zöld-fehérekhez mérhető múlttal büszkélkedő Újpesten még mindig a panaszkodásnál tartanak – az pedig aligha segít.

Arról nem beszélve, a labdarúgómeccs mindig szépen megmutatja, hogy a szövegelésen túl ezernyi izgalmasabb tényező dönt – kizárólag a pályán. Szombaton a várva várt derbin is szépen fejre állt a „szegények, gazdagok” kezdetű sirám, a pályán kidomborodó fölényt ugyanis az utolsó pillanatban hirtelen kiegyenlítette az akarat szülte esély.

Szóval, tessenek most már inkább Simon Krisztiánról beszélni: ő egyetlen mozdulattal bizonyította, hogyan kell az Újpestért küzdeni az utolsó pillanatig.

Lent a gyepen, főleg egy rangadón nem a pénz játszik…

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
10 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07