Paks: a Görögországból hazatérő Windecker aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.06. 12:14
A labdarúgó NB I-ben nyolcadik helyen álló Paks szerződtette Windecker Józsefet – adta hírül a tolnaiak hivatalos honlapja.

A 26 esztendős középpályás két évre szóló megállapodást kötött a Pakssal.

„A mai nap egy olyan labdarúgó érkezett a klubhoz, akit nagyon szeretünk és tisztelünk – idézi a paksifc.hu Haraszti Zsolt ügyvezetőt. – Örömmel vettük, hogy bennünket választott. Reméljük, hogy az elmúlt fél év kihagyása után hamar visszarázódik. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagy segítsége lesz a csapatnak.”

„Alig várom, hogy belekezdjek a közös munkába – így Windecker. – Sajnos egy ideje nem tudtam tétmeccset játszani, de úgy érzem, nagyon jó állapotban vagyok. Szeretnék mihamarabb bemutatkozni. Az öltözőbe belépve szinte nincs is olyan arc, akit ne ismernék.”

Windecker Győrben lett profi futballista, majd 2016 és 2018 között az Újpest FC tagja volt. A 2013–2014-es idényben kölcsönben Pakson szerepelt, akkor az NB I-ben 22 meccsen lépett pályára.

A középpályás a nyáron a görög Levadiakoszba igazolt, ám az ősszel csupán egyetlen tétmeccsen jutott szóhoz, így felbontotta a szerződését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Cseke Benjámin (Újpest FC), Könyves Norbert (Debreceni VSC), Windecker József (Levadiakosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Zsidai László (Puskás AFC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kesztyűs Barna (Budaörs), Szalai András (Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Nikházi Márk (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Horváth Péter (BFC Siófok)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08