FTC: Okosan igazoltunk, nem drágán – Orosz Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 10:49
null
Orosz Pál szerint nagyrészt kialakult a nyári keret (Fotó: Koncz György/Archív)
Böde Dániel teljesítményéről és Szerhij Rebrov reakciójáról is beszélt Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A sportvezető a klub téli átigazolási politikája kapcsán kifejtette, korábbi labdarúgójuknak, a sportkoordinátorként a klub kötelékében maradó Hajnal Tamásnak nagy szerep jutott a játékosok megfigyelésében és kiválasztásában, és úgy érzik, nagyrészt sikerült kialakítani azt a keretet, amely nyáron a nemzetközi kupák selejtezőjében is sikerrel képviselheti az FTC-t. 

„A korábbi évek gyakorlatához képest most volt lehetőségünk változtatni. Szerettük volna és nagyjából sikerült is azt a játékoskeretet kialakítani, amely a nemzetközi selejtezőkben is a Ferencvárost képviselni fogja. Kifejezetten jól sikerültek az igazolások. Ebben szerepe van Hajnal Tamásnak is, nagyon örülünk, hogy ilyen szempontból is a klub részese lett és játékos-pályafutása után is velünk maradt sportkoordinátorként. Rengeteg mérkőzést néztek meg, akár Gera Zolival együtt, és szerepük volt abban, hogy ezek az igazolások megtörténjenek"– mondta Orosz Pál, hozzátéve, a zöld-fehér együttes kiterjedt megfigyelőhálózattal dolgozik, olyan kiterjedttel, hogy a munkatársak létszámát meg sem tudta mondani.„Sok” – felelte a kérdésre, hány scout dolgozik a klubnál.

A sportvezető szerint a Ferencváros jelenlegi infrastruktúrája sokakat képes meggyőzni, így jobb helyzetben vannak a tárgyalásoknál is, ezért képesek„okosan igazolni és nem drágán”. Mint mondta, megvan a preferenciájuk, egy-egy posztra akár három négy kiszemelttel is, és a lehetőségekhez mérten a klubvezetőség közösen hoz döntést arról, kit is szerződtessenek.

„A Ferencváros nagy név. A Ferencvárosnak nagy tradíciója, fontos céljai vannak, nagyszerű a játékosállományunk és az edzőnk. És tényleg olyan a hátterünk, ami vonzó tud lenni.”

A vezérigazgató beszélt arról is, miért okozott feszültséget Szerhij Rebrov és az újságírók között, hogy a sajtó és a szurkolók egyaránt a csereként győztes gólt szerző Böde Dániel teljesítményével foglalkoztak a Budapest Honvéd szombati legyőzése után.

„Ez nem Böde győzelme, hanem a csapaté, miért csak róla kérdeznek?”– mondta három nappal korábban az ukrán tréner.

Amikor szerződtettük, akkor is pontosan tudtuk, milyen karakter. Mi az, amit szeret és mi az, amit nem. Ő a csapatban hisz. Ezt Kijevben is láthattuk. Nem volt szívbajos, ha hozzá kellett nyúlni a csapathoz. Úgy gondolja, hogy mindenkinek megvan a dolga, és mindenkinek meg is kell tennie a dolgát. Valakinek az a feladata, hogy védekezzen és ne kapjon gólt, valakinek pedig az, hogy rúgjon gólt. Ez lehetett benne, semmi más."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Isael da Silva Barbosa (brazil, Kajrat Almati – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tokmac Chol Nguen (norvég, Strömsgodset – Norvégia), Ammar Ramadan (szíriai, Juventus – Olaszország), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolhatóként, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, Vejle BK – Dánia, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Balázs (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Universidad Católica – Ecuador), Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Julian Koch (német), Sztefan Szpirovszki (macedón, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
7 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik