DVTK: kölcsönvették a PAFC Erdélyt is megjárt támadóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 17:13
A DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a Puskás Akadémiától Prosser Dánielt. A 24 éves támadó a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK-ban szerepelt.

Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadószekcióban – nyilatkozta a miskolci klub honlapjánakTajti József, a DVTK sportigazgatója. – Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd céljaink elérésében.”Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadószekcióban – nyilatkozta a miskolci klub honlapjánakTajti József, a DVTK sportigazgatója. – Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd céljaink elérésében.”

„Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről – tette hozzáProsser Dániel. – Azért jöttem, hogy acsapat hasznára legyek, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.”

Prosser a 27-es mezt kapta a Diósgyőrnél.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Prosser Dániel (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:Boros Gábor(Budafok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Peter Kavka(szlovák, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia, próbajáték)
Távozók:Lipták Zoltán(Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként),Nagy Tibor(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 perce

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
4 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
5 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
7 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
13 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:49

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27
Ezek is érdekelhetik