DVTK: a hetes szám bűvöletében alkut ajánlottak a szurkolóknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.13. 18:41
Különleges akcióval szeretnék a Honvéd elleni bajnokira kicsábítani a szurkolókat a DVTK vezetői. A miskolci klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy amennyiben legalább 7777-en kilátogatnak az OTP Bank Liga 21. fordulójában rendezendő találkozóra, úgy a következő hazai mérkőzésre 90 százalékkal olcsóbban vehetnek majd jegyet a drukkerek. 

„A DVTK labdarúgóiaz elmúlt hét fordulóban nem találtak legyőzőre, négy győzelem mellett három döntetlen a mérleg. Ráadásul a piros-fehérek legutóbb a bajnoki címvédő Vidi otthonából is elhozták a három pontot. Túlzás nélkül állítható, ez a csapat most valóban megérdemli, hogy mindenki mögé álljon, ezért a klubvezetés úgy döntött, fogadást ajánl a szurkolóknak” – ecseteli az akció hátterét a miskolci együtteshonlapja. „A DVTK labdarúgóiaz elmúlt hét fordulóban nem találtak legyőzőre, négy győzelem mellett három döntetlen a mérleg. Ráadásul a piros-fehérek legutóbb a bajnoki címvédő Vidi otthonából is elhozták a három pontot. Túlzás nélkül állítható, ez a csapat most valóban megérdemli, hogy mindenki mögé álljon, ezért a klubvezetés úgy döntött, fogadást ajánl a szurkolóknak” – ecseteli az akció hátterét a miskolci együtteshonlapja.

A DVTK a Honvéd után a Puskás Akadémiát fogadja legközelebb hazai pályán, azt a meccset március 9-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

Kiizzadta a továbbjutást a Honvéd a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 19:02

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Bomba meglepetés az Üllői úton: a Zalaegerszeg legyőzte a Ferencvárost!

Labdarúgó NB I
2025.10.26. 19:27
Ezek is érdekelhetik