FFT: sötét fellegek a Fradi fölött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 16:24
Ez ideig egyetlen magyar labdarúgócsapat edzőjének nevéhez fűződik európai kupasiker. Mészáros József („Dodó”), a Ferencváros korábbi csatára négy esztendeig, 1961-től 1965-ig ült a felnőttgárda kispadján, és tizennégy év nyeretlenség után 1963-ban vezette újra bajnoki aranyéremig a zöld-fehéreket, majd 1965-ben elnyerte velük a Vásárvárosok Kupáját (VVK).

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csupán megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozat legújabb részében folytatja a legutóbbi számban elkezdett témát, hogy anno mennyire félt a hatalom a Fraditól. 1965-ben egy mesébe illő túra végén sötét fellegek kezdtek gyülekezni a klub fölött. Ennek a különös történetnek a körülményeit vizsgálva az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára bőséges anyagmennyiséget szolgáltat, s a BM dokumentumaiból fény derül arra is, milyen láthatatlan erők mozdultak meg azért, hogy változások legyenek a csapatnál és az egyesületnél.

A cikket elolvashatja a FourFourTwo oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
10 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
13 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
17 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
19 órája

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
20 órája

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik