NB I: rendőrségi eljárások a DVTK–FTC mérkőzés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 15:48
Több eljárás is indult a renitens szurkolók ellen a szombaton lejátszott Diósgyőr–Ferencváros bajnoki meccshez kapcsolódóan – számolt be róla a boon.hu a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva.

Kilenc esetben pirotechnikai eszközök birtoklása vagy használata miatt indult szabálysértési eljárás. Volt olyan szurkoló, akitől még a stadionba történő belépés előtt elvették a pirotechnikai eszközeit, azonban volt, akinek sikerült bevinnie és a meccs alatt működésbe hoznia.

Az egyik Fradi-szurkoló ellen garázdaság miatt indult eljárás, mert a stadionba menet betörte a busz hátsó ajtajának üvegét. Ismeretlen tettes ellen rongálás vétsége miatt indult eljárás, mert az MVK-busz egyik ülését rongálta meg.

Szintén ismeretlen tettes ellen rendbontás vétsége miatt indult büntetőeljárás, mert a vendégszurkolói szektorból a mérkőzés lefújása után a nézők elől elzárt területre ugrott be – tájékoztatta a boon.hu-t Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferense.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik