Női NB I: az MTK sorozatban harmadszor sem tudott nyerni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.27. 22:09
null
Ha kell, Bianca Sandu (pirosban) finoman bánik a labdával, de a góljánál óriásit rúgott bele (Fotó: dvtk.eu)
A címvédő MTK 1–1-es döntetlent játszott Diósgyőrben a női labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A kék-fehérek a 27. születésnapját szerdán ünneplő Demeter Réka fejes góljával már a hatodik percben előnybe kerültek (0–1), és az első félidő további részében jobban is futballoztak a hazaiaknál, ám mezőnyfölényüket nem tudták újabb gólra váltani.

A DVTK a szünet után több nagy helyzetet is kialakított, de az egyenlítő találatot nem egy ziccerből, hanem egy átlövésből szerezte meg: a 68. percben a román válogatott Bianca Sandu a női mezőnyben ritkán látható erővel zúdította a labdát az MTK kapujába 18 méterről (1–1).

NŐI NB I, 2018–2019 – ADATBANK

A diósgyőriek a hajrában meg is nyerhették volna a meccset, ám Vachter Fanni a második nagy lehetőségét is kihasználatlanul hagyta.

A címvédő MTK így két vereség után pontot szerzett, viszont sorozatban harmadszor sem tudott nyerni, ráadásul fiatal középpályása, Farádi-Szabó Edina az utolsó percekben súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

A lefújás után Tóth Alexandra, a DVTK csapatkapitánya a mérkőzést élőben közvetítő M4 Sport kamerája előtt „gombóccal a torkában” köszönte meg a kilátogató több mint 1200 szurkolónak a buzdítást.

NŐI NB I
6. FORDULÓ
DVTK–MTK 1–1
(Sandu 68., ill. Demeter 6.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szeptember 29., szombat
12.00:
Astra–Szent Mihály
Szeptember 30., vasárnap
11.00:
ETO FC Győr–Ferencváros
15.00: Haladás Viktória–MLE

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros
5
5


26–3+2315
2. MTK
6
3
1
2
22–5+1710
3. DVTK
6
2
2
2
19–10
+9
8
4. Haladás Viktória
5
2
2
1
8–7
+1
8
5. ETO FC Győr
5
2
1
2
15–13
+27
6. Astra
4
1
2
1
6–6
0
5
7. Szent Mihály 5
1 4
3–21 –18 3
8. MLE 4
4
1–35 –34 0
Legfrissebb hírek

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23