Nem tanítható – Malonyai Péter jegyzete

Jól néznénk ki, ha Király Gábornak mentegetőznie kellene. Amit ő jelent a magyar futballban, kapusként, futballistaként, emberként, mi több, sportemberként, az nem tanítható, legfeljebb példaként említhető.

Tessék utánacsinálni!

Azok közé tartozik, akik a legnehezebb pillanatokban sem bújnak ki a bőrükből. A szombati meccsről szólva sem. Amelyen a második MTK-gól után a közönség Rózsa Dánielt kezdte éltetni. A kapust, aki kénytelen volt átadni neki a helyét, amikor három esztendeje visszatért Szombathelyre. Király nem foglalkozott az egyértelmű lelátói utalással, arról beszélt, hogy nehezen „élte meg” a meccset, nem számított vereségre, ám nincs mese, el kell viselni a kudarcot, s dolgozni tovább.

Nincs értelme többet tulajdonítani a szavainak, mint amennyit jelentenek, de – gondolta vagy sem – érthetjük úgy, hogy saját magára (is) gondolt. Azaz: a lelátó népe mondhat akármit, a véleményét illendő tiszteletben tartani, de az ő dolga, meddig folytatja a pályafutását.

Nem szorul rá tanácsokra, ahogy senki sem szorult rá az igazi klasszisaink közül. Mindegyikük tisztában volt azzal, hogy edzhet akármennyit, lehet annyi tapasztalata, hogy szétveti a ház falát, az időt nem győzheti le. Az évek telnek-múlnak függetlenül elszántságtól, szorgalomtól, tudatos életvezetéstől.

A kapus 42 esztendős. Nem is olyan régen beszélt arról, miként készül, hogyan telnek a napjai meccsek előtt, meccsek után, edzésre készülve és persze a gyakorlásokon. Egy sokat látott, tudatos ember képe rajzolódott ki, szavai jóvoltából csak nőtt a tiszteletem iránta.

Meggyőződésem, tudhatott akármennyit Storck kapitány, a franciaországi Európa-bajnokság azért lehetett szép emlék, mert Király, Gera Zoltán és Juhász Roland ott volt a csapatban, s tudatosította a nem mindig tudatos többiekkel, mekkora lehetőség a torna. Nem véletlen, hogy amióta levetették a címeres mezt, már nem ugyanaz a csapat.

De ők ugyanazok maradtak. Király Gábor is – kiabáljon akármit a nyári éjszakába a publikum. Amely hol igazságos, hol igazságtalan.

Mint az élet, már bocsánat a közhelyért. Kívülállóként képtelenség még csak sejteni is, mit érezhetett Rózsa kapus három esztendeje, s az sem írható le, mi kavaroghatott Királyban szombat este.

Az viszont a legkevesebb, hogy rábízzuk – meddig még.