DVTK: utánpótlás-válogatott középpályás érkezik a Viditől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.31. 12:48
A DVTK hivatalos oldalán jelentette be az U21-es válogatott középpályás, Szabó Bence érkezését. A 20 éves játékost egy évre szerezte meg kölcsönben a miskolci együttes.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek. A Puskás Akadémiáról ismerem Tajti Józsefet, akinek hívásán egy percig sem gondolkoztam, mert kiváló lehetőség Diósgyőrben futballozni" – nyilatkozta Szabó Bence, aki reméli, hogy minél hamarabb sikerül beverekednie magát a kezdőcsapatba.„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek. A Puskás Akadémiáról ismerem Tajti Józsefet, akinek hívásán egy percig sem gondolkoztam, mert kiváló lehetőség Diósgyőrben futballozni" – nyilatkozta Szabó Bence, aki reméli, hogy minél hamarabb sikerül beverekednie magát a kezdőcsapatba.

„Szabó Bence nagyon tehetséges játékos, aki fiatal kora ellenére játszott már Európa-liga-selejtezőben is. A középpálya minden részén bevethető, nagy lehetőséget látok benne, rövid időn belül a csapat erőssége lehet” – mondta Tajti József, a DVTK sportigazgatója a fiatal játékosról.

Szabó Bence Székesfehérváron kezdte pályafutását, majd a Puskás Akadémiában öt évig szerepelt. Nyíregyházi kölcsönben töltött fél év után került vissza a Vidihez, amelynél az előző szezonban hat első osztályú bajnokin játszott, illetve pályára lépett négy El-selejtezőn is. A játékos már péntek délelőtt új csapattársaival edzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Martin Juhar (Zbrojovka Brno – Csehország), Tomislav Mazalovic (horvát, Inter Zapresic – Horvátország), Branko Mihajlovics (szerb, Hapoel Petah-Tikva – Izrael), Tajti Mátyás (Málaga – Spanyolország), Vernes Richárd (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Szabó Bence (Vidi)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Márkvárt Dávid, Molnár Gábor (mindkettő PAFC)
Távozók: Busai Attila (szabadon igazolható), Diego Vela Vázquez (spanyol), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia, kölcsön után végleg), Mahalek Marcell (Putnok), Szarka Ákos (szlovákiai, Gyirmót FC Győr – szabadon igazolhatóként), Tucsa Róbert (Sajóbábony VSE)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (kazincbarcikai kölcsön után Budafok), Kitl Krisztián (soproni kölcsön után Ceglédi VSE), Óvári Zsolt (Balmazújváros), Szabó I Balázs (siófoki kölcsön után Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia, onnan MFK Karviná – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
21 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34