DVSC: nyílt levéllel búcsúzott a klubtól távozó cégvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.06. 16:38
Távozik Szilágyi Sándor a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-től – közölte hivatalos honlapján a klub. A cégvezető 2002 óta dolgozott a Lokinál, amelytől nyílt levélben búcsúzott el. Ezt idézzük alább változtatás nélkül.

„Talán életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy nyugdíjba vonulok és ezáltal a DVSC-nél is végleg befejezem tevékenységemet. Szeretném kifejezni köszönetemet Szima Gábor úrnak, mert lehetőséget adott, hogy ilyen hosszú ideig – tizenhat és fél évig – dolgozhassak a klubért. Azért a klubért, amely gyerekkorom óta az életem része. Talán kevesen tudják, hogy a háború után jó apám a DVSC játékosa volt, éveken át itt futballozott. „Talán életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy nyugdíjba vonulok és ezáltal a DVSC-nél is végleg befejezem tevékenységemet. Szeretném kifejezni köszönetemet Szima Gábor úrnak, mert lehetőséget adott, hogy ilyen hosszú ideig – tizenhat és fél évig – dolgozhassak a klubért. Azért a klubért, amely gyerekkorom óta az életem része. Talán kevesen tudják, hogy a háború után jó apám a DVSC játékosa volt, éveken át itt futballozott.

Köszönöm a kollégáknak, hogy a DVSC-nél eltöltött idő alatt segítették a munkámat. Segítettek továbbá abban, hogy klubunk az elmúlt években ilyen sikeres tudott lenni.

Köszönöm a szurkolóknak, hogy ezekben az években hűségesen, kitartóan buzdították a csapatot, kiálltak a klub mellett, ezzel is támogatva a DVSC-t.

Még egyszer köszönök mindent, számomra megható volt, hogy a búcsúztatáskor, az ajándék átadásakor az egész csapat a nyakamba ugrott és jókívánságaikkal árasztottak el a nyugdíjas éveimre.

A DVSC iránt minden elkötelezettnek jó egészséget kívánok, sok sikert és boldogságot az életben.”

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
23 perce

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
8 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33