Új révész kell – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 23:00

A Mol Viditől és a Bp. Honvédtól elszenvedett egyaránt 4–0-s vereség után Kisvárdán menesztették az első osztályú labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Kondás Elemért. Az NB I-ben újonc klub honlapján az áll, a csapatnak más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó szakvezetőre van szüksége, ezért közös megegyezéssel Kondás feláll a kispadról.

Mint az nso.hu átigazolásokkal kapcsolatos cikkéből kiderül, tíz légiós érkezett a klubhoz május óta, közülük heten szabadon igazolható státusból kerültek Kisvárdára. A vezetőségnek így csupán a labdarúgókkal kellett megegyeznie, transzferdíj nem volt. Nehéz ilyet kimondani, de ezek a játékosok a futballt illetően névtelen senkik, ha megengedőbbek vagyunk, megélhetési futballistának hívjuk őket. Nincs ezzel semmi gond, valamennyien pénzből élünk, de az átlagpolgárok zöme nem szórakoztat – igaz, ezek a légiósok sem, bár elvileg a szórakoztatóiparban (a labdarúgás állítólag ennek része) tevékenykednek.

A klub szakmai igazgatója, Révész Attila szókimondó ember, tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elmagyarázta, azért nem jó az MLSZ fiatalszabálya, mert ha kiválaszt két fiatalt, az is eldől, melyik csapatrészét gyengíti. Kevés a jó képességű ifjú magyar játékos, az akadémiákról kijövő tehetségek jelentős része nincs felkészítve az első osztályra. Magyarán: velük nem lehet az NB I-ben maradni. Hozzátette, a Kisvárdának a kárpátaljai piacon kell kutakodnia – bár a tízből négy ukrán érkező között a nevek alapján nehéz magyar vagy akár kárpátaljai kötődésre bukkanni.

De más szempontot figyelembe véve lehet, hogy nem rossz ez a csapat, és tényleg az a megoldás, hogy új műsorhoz új férfi kell – ha úgy tetszik, új révész, aki képes eligazodni a légiósáradatban. A transfermarkt.de szerint ugyanis 6.63 millió eurót – cirka kétmilliárd forintot – ér az újonc kerete, márpedig ez alapján a csapatnak a középmezőnyben a helye. Más kérdés, hogy a pályán nem a pénz játszik – hanem a futballista. A mostani eset kapcsán sajátjairól az Révész véleménye, hogy ne csak akkor legyenek profik, amikor a fizetést kell kialkudniuk, továbbá nem elég csak kimenni a pályára, szemléletváltásra van szükség.

De fel a fejjel! Az 1986–1987-es bajnokság első két fordulójában az MTK Both Józseffel a kispadon két vereséggel kezdett, majd érkezett Verebes József, és a csapat bajnok lett. Igaz, névtelen légiósokkal nem kellett bíbelődnie, de együttesével jó révészként evickélt fel a kieső helyről a dobogó tetejére.

Bár Kisvárdán legfeljebb az előbbire van esély, az utóbbi nem fenyeget.

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
22 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50
Ezek is érdekelhetik