Kedv, remények, lilák – Deák Zsigmond jegyzete

Először is szeretnék szívből gratulálni azoknak a kedves olvasóinknak, akik arra „mertek” tippelni az online oldalunkon meghirdetett szavazáson, hogy a négyből három magyar futballcsapat állva marad a nemzetközi kuparajton. Nem voltak sokan, a kezdés előtt kilenc-, az első meccsek után négyszázaléknyian az összes voksolóból. Külön az Újpest továbbjutására nem vonatkozott kérdés, de a baki 3–1-es vereséget, a tragikomikus kapott gólokat követően épp a lilák kerültek a legkedvezőtlenebb helyzetbe. Rá­adásul a rosszul szervezett azeri túra nagy port kavart, így jó magyar szokás szerint mindenki pesszimistán állt a Neftci elleni visszavágóhoz.

Épp csak a csapat nem. A „bilit” kiborító Litauszki küzdött, mint a gepárd, megszerezte a vezetést, de a szakmai vezetőség előtt is le a kalappal, hogy mondvacsinált belső vizsgálat és elmeszelés helyett továbbra is bízott a csapatkapitányban. Az odavágóról vízumproblémák miatt hiányzó Diallo és Nwobodo egyaránt jól játszott, utóbbi eredményes is volt, Szankovics élete gólját lőtte, Zsótér remekül irányított, Pajovics kapus túllépett egy héttel ezelőtti kapitális hibáin, de összességében is mindenki kitett magáért. Most mondhatnánk, ennek kellene magától értetődőnek lennie, de mi, akik az itthoni pályák mellett szocializálódtunk, pontosan tudjuk, általában az ellenkezője történik. S olyankor legalább egyből van is mire fogni a kiesést, hiszen annyi minden megzavarta a fiúk fejét, lábát, minden egyéb testrészét...

A harmincöt éve nem látott bravúr – legutóbb 1983-ban jutott tovább valamelyik klubunk, jelesül a Honvéd és épp az Újpest kétgólos hátrányból – jutalma egy nagyszerű közösségi és sportélmény, valamint a párharc lehetősége az egyik spanyol nagyágyú, az Európa-ligát háromszor megnyerő Sevilla ellen. Szakmailag ennél erősebb, magasabbra taksált riválist magyar gárda nem kaphat klubszinten, legfeljebb ha bejut a BL csoportkörébe. Erről azonban 2009 óta csak álmodozunk, illetve magunknak és a kedvezőtlen átszervezésnek köszönhetően egyre csak távolodunk tőle. Az andalúziai klub kerete több mint kétszázmillió eurót ér, s tele van klasszisokkal, ilyen például a friss francia világbajnok N'Zonzi; az Újpest összesen nem kóstál hétmillió eurót, s egyelőre még magyar bajnokot sem mutat fel, mégis összejött a randevú.

Mi pedig ennek tiszteletére átköltöttük Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című klasszikus versének utolsó sorát (elnézést a versláb döccenéséért): „Kedv! Remények! Lilák! Isten hozott benneteket!” Mármint kilenc év szünet után az európai porondon. A belépő nagyot szólt.