DVSC: Szécsi Márk visszatért nevelőklubjához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.05. 14:43
null
Szécsi Márk egy évre kölcsönbe érkezett Debrecenbe (Fotó: Dvsc.hu)
Szécsi Márk két és fél éves kitérő után visszatér Debrecenbe, a 24 éves, szélsőként és támadóként is bevethető labdarúgó egy évre kölcsönbe érkezik, írja a klub hivatalos honlapja.

 

 

Szécsi Márk a DVSC-ben nevelkedett, 2011-ben az év utánpótlás-labdarúgójának választották.

A támadó 2012-ben került fel a Debrecen első keretéhez, még abban a szezonban tizenegy bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Fél évet szerepelt kölcsönben Kecskeméten, majd 2015 februárjában visszatért Debrecenbe, egy évvel később pedig Nyíregyházára került, innen igazolta le tavaly nyáron a Puskás Akadémia.

Az elmúlt szezonban tizenkét bajnokin kapott szerepet.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bódi Ádám
(Videoton – kölcsön után végleg), Haris Attila (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők:Szécsi Márk (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kerekes Krisztián (Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros)
Távozók: Justin Junior Mengolo (kameruni, közös megegyezéssel felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Sós Bence (Videoton), Tisza Tibor (visszavonul)
Kölcsönbe távozók: Danilo Szekulics (szerb, Alaskert – Örményország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
5 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
5 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
12 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
14 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
14 órája