DVTK: fiatalok bizonyíthatnak, vannak már távozók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.18. 09:55
A DVTK bő kerettel kezdi meg hétfőn a felkészülést a következő szezonra. Fernando saját nevelésű fiataloknak is megadja a lehetőséget a bizonyításra, de vannak kölcsönből visszatérők és új arcok is.

A klub honlapja a távozókat is megemlíti: Diego Vela szerződése lejár, miként Kocsis Gergő kölcsönszerződése is a végéhez ért, ő visszatér Dunaszerdahelyre. Korábban már az is kiderült, hogy Szarka Ákos sem Miskolcon folytatja.

Antal Botond, Eperjesi Gábor, Lipták Zoltán, Makrai Gábor, Ivan Rados és Ugrai Roland pluszpihenőt kapott, míg Nikolaosz Joannidisz otthon kezelteti sérülését, ők később csatlakoznak a társakhoz.

A tervek szerint a DVTK Miskolcon készül öt héten keresztül, és ez idő alatt öt felkészülési mérkőzést játszik. Az első héten csak edzéseket tart Fernando Fernández, utána viszont először egy NB II-es, majdNB I-es ellenféllel játszik a csapat, illetve minden bizonnyal egy-két nemzetközi mérkőzés is bekerül a programba. Az ellenfelek és a találkozók pontos időpontjáról később ad tájékoztatást a klub.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Boros Gábor (Kazincbarcika, ?), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nikházi Márk (Paksi FC)
Távozók: Diego Vela Vázquez (spanyol), Szarka Ákos (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kocsis Gergő (DAC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
5 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42