FTC: Bene, Burzi és Orosz is profi szerződést kötött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.09. 08:27
A labdarúgó NB I-ben első helyen álló Ferencváros három fiatal játékosával kötött profi szerződést.

A 2001-ben született Bene Marcell korábban Soroksáron és az UTE-ban futballozott, ez a második szezonja a Ferencváros utánpótlásában. Meghatározó tagja az U17-es együttesnek, amelyben ebben az idényben 21 alkalommal lépett pályára – minden esetben kezdőként.

A 2002-es Burzi Alex Vácon kezdett el focizni, tavaly nyáron a Vasas Kubala Akadémiától igazolt át a Fradiba. Az U16-os bajnokságban tíz meccsen összesen tíz gólt szerzett, az eggyel nagyobb korosztályban, az U17-esek között pedig tizenhat találkozón ugyancsak tízszer volt eredményes. Az U19-es magyar válogatottban már bemutatkozott.

A 2002-es Burzi Alex Vácon kezdett el focizni, tavaly nyáron a Vasas Kubala Akadémiától igazolt át a Fradiba. Az U16-os bajnokságban tíz meccsen összesen tíz gólt szerzett, az eggyel nagyobb korosztályban, az U17-esek között pedig tizenhat találkozón ugyancsak tízszer volt eredményes. Az U19-es magyar válogatottban már bemutatkozott.

A 2001-es születésű Orosz Marcell – akinek édesapja az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál, nagyapja pedig az olimpiai bronzérmes korábbi labdarúgó, idősebb Orosz Pál – a II. Kerület UFC-ből 2013-ban került a Ferencvároshoz. Ebben a szezonban tizenhat bajnoki meccsen jutott szóhoz az U17-esek között.

A Ferencváros a közelmúltban több utánpótláskorú játékosával kötött profi megállapodást. A legutóbbi két átigazolási időszakban Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor, Oroszi István, Patik Márton, Pergel Bence, Takács Zsombor és Vida Kristóf kötelezte el magát a zöld-fehérekhez.

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
13 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
21 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42
Ezek is érdekelhetik