NB I: Nem kommentálok, mert megint meg kell jelennem a szövetségnél – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.14. 23:30
A labdarúgó NB I 26. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros idegenben 1–1-es döntetlent játszott a DVSC-vel, így továbbra is őrzi az első helyet a tabellán. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A DVSC vezetőedzője, Herczeg András szerint mindkét csapat hatalmas energiákat fektetett a találkozóba.Herczeg András szerint mindkét csapat hatalmas energiákat fektetett a találkozóba.

„Az első húsz perc nem a miénk volt, a Fradi nagyon jól játszott, mi nem nagyon tudtuk birtokolni a labdát, rúgták is a gólt. A huszadik perctől változtattunk, innentől kezdve jobb lett a játékunk, stabilabbak voltunk. Sikerült is az egyenlítő gólt megszerezni. A második félidőben kiegyenlítettebb volt már a játék, igaz a Ferencvárosnak volt egy kapufája. A Fradi igazolta, hogy egy komoly csapat, nagyszerű játékosokból áll, de a mi is felnőttünk a feladathoz. Azt sajnálom, hogy a második félidőben volt egy kis pontatlanság, mert lehet, hogy veszélyesebbek is lehettünk volna. De úgy érzem, a játékosok mindent megtettek ezen a mérkőzésen."

A játékvezető az első félidőben elküldte a kispadtól a debreceni trénert, az esetről a Nemzeti Sport kérdezte.

„Olyan sohasem lesz, hogy az edző és a játékvezető egyformán ítél meg bizonyos szituációkat. Nyilván reklamáltam, mert nem értettem egy-két ítélettel egyet. Feszültebb voltam én is, nagyon akartunk bizonyítani. Ez egy folyamat vége volt, de tisztában kell lennem azzal, hogy a bíró vezeti a mérkőzést, nem én. Viszont azt bátran mondhatom, hogy tiszta a lelkiismeretem, mert csúnyán sosem beszélek, káromkodni nem nagyon hallanak, tehát semmi olyat nem mondtam. Reklamálás volt, de meg is beszéltük Iványi úrral a mérkőzés után. Furcsa volt, mert nem nagyon kerültem még ilyen helyzetbe. De a kommunikációt nem befolyásolta, mert a kispad felett ültem az első sorban."

A ferencvárosiak trénere, Thomas Doll egyáltalán nem volt elégedett az eredménnyel.

„Nem is szeretnék olyan sokat mondani. Vigyáznom kell, hogy ne túl érzelmesen reagáljak. Azt gondolom: a csapatom megérdemelte volna ma, hogy győzzön itt. Jó mérkőzés volt a nézők számára is, a hangulat is tetszett. Igazából több nem is jut eszembe. Néhány szituáción gondolkozom, melyek a második félidőben történtek, de azt hiszem jobb, ha nem kommentálom ezeket a helyzeteket. Szerintem mindenki saját maga képezzen róluk véleményt. Különben megint meg kell jelennem a szövetségnél."

A Nemzeti Sport unszolására a német szakember azért bővebben is kifejtette, hogy mit gondol a meccsről.

„Harminc percig jól játszottunk, utána kezdőkre jellemző hibát hajtottunk végre. Nem volt szükséges, hogy Böde Danira felíveljük a labdákat. Semmi nem indokolta ezt, nyugodtan felépíthettük volna hátulról a támadásokat. Aztán a középpályán elvesztettük a labdát, a középső védő nem a megfelelő helyen állt, gyakorlatilag előkészítettünk egy egyébként gyönyörű gólt."

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ

DVSC–Ferencváros 1–1 (Könyves 37., ill. Varga R. 8.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 10 841 néző. Vezette: Iványi

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL
Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
18 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28