DVTK: „Nem nézhettük tétlenül, hogy rohannak a szakadék felé”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.23. 15:44
Sántha Gergely, a DVTK ügyvezető igazgatója nagyon sajnálja, hogy meg kellett válnia Bódog Tamástól, de úgy véli, ez az egyetlen út afelé, hogy rövid távon sikeresebb legyen a csapat, és kiharcolja az NB I-ben maradást.

„Tetszett Bódog Tamásban, hogy hitt a kemény munkában és ezt folyamatosan kommunikálta is. Az év elején már elmondtam egy interjúban, hogy a DVTK-val hosszú távú terveink vannak, nem az az első számú szempont, hogy hányadik helyen áll a csapat, de nem nézhettük tétlenül, hogy rohannak a szakadék felé” – idézi a klub honlapja Sántha Gergely ügyvezető igazgatót. a klub honlapja Sántha Gergely ügyvezető igazgatót.

„A bajnokságban ebben az évben csupán egyszer sikerült nyernünk, a második tavaszi fordulóban. Két pontra vagyunk a kieső helytől. A mutatott játék sem volt meggyőző. Ráadásul borzasztóan csalódottak voltak a szurkolók, amikor a Magyar Kupából is kiestünk – folytatta a sportvezető. – Megpróbáltunk mindent a vezetőedző kezébe adni, ami a minőségi munkához szükséges. Teljhatalmat, kompetenciát kapott, nemcsak vezetőedző volt, hanem szakmai igazgató is. Tamás igazolta a játékosokat, ő állította össze a csapatot. Próbáltuk biztosítani, amit csak kért.”

Sántha elmondta, a klub Bódog kérésére eltekintett a „fiatalszabály” alkalmazásától, a játékosokat jól fizetik, de nem hozzák a várt eredményeket. Szerinte a vezetőedző mellett a játékosok és a vezetőség is felelős, s akármennyire is haragszanak érte a szurkolók, ez volt az egyetlen lépés, amely rövid távon eredményes lehet.

„Örülök, hogy ilyen visszhangja van a csapat körüli változásoknak, ez is mutatja, hogy a DVTK egyedi közeg Magyarországon, amelyben érdekli az embereket a futball és a klub” – mondta Sántha, aki elismerte, már tárgyalnak az edzőjelöltekkel, de neveket nem mondott.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Fernando, a klub korábbi játékosa lesz Bódog Tamás utódja.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 07:37

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Pénzbüntetést és felfüggesztett eltiltást kapott a lapunknak adott nyilatkozata miatt Bódog Tamás

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 15:32

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24