Futsal MK: a Haladást már nem kapta el a Rubeola, kiütéses szombathelyi siker

2018.03.04. 21:18
A Haladás Dróth Zoltán vezérletével 7–1-es győzelmet aratott az NB II Keleti csoportjában szereplő Rubeola FC Csömör ellen a futsal Magyar Kupa döntőjében.

Csak a Haladásnak volt veszíteni valója a futsal Magyar Kupa nyíregyházi négyes döntőjének fináléjában, hiszen ellenfele meglepetésre a Rába ETO-t, a Ferencvárost és Debrecent is búcsúztató NB II-es Rubeola FC Csömör volt.

Az osztálynyi különbség már az első pillanatoktól kezdve érzékelhető volt, végül az első félidőben két gólban mutatkozott meg. Mindkét alkalommal Dróth Zoltán volt az előkészítő: előbb Öreglaki Norbert a kapus lábai között, majd Santos de Sousa gyakorlatilag az üres kapuba továbbította a labdát (2–0).

A szünet után folytatódott az erődemonstráció, Hajmási Milán érkezett egy remek átadásra a hosszú saroknál (3–0).

A csömöriek azonban nem adták fel, egyre inkább érett a góljuk, s a 27. percben szép kényszerítő után Nehéz Krisztiánnak sikerült is megszereznie (3–1).

Ez már csak szépségtapasz volt azonban, hiszen öt perccel később Hajmási fejjel is eredményes volt, majd Dróth lőtt a kapust kicselezve pazar gólt, mielőtt Sousa mellel talált a kapuba (6–1). Az utolsó pillanatokban Sipos Gergő állította be a végeredményt, így a Haladás 7–1-re nyert a döntőben, és története során először emelhette magasba a futsal Magyar Kupát.

FUTSAL
Magyar Kupa, döntő
Férfiak
Haladás–Rubeola FC Csömör 7–1
(Öreglaki 8., Sousa 11., 36., Hajmási 24., 32., Dróth 35., Sipos 40. ill. Nehéz 27.)

Nők
Tolna–Hajdúböszörmény 2–2 – büntetőkkel 3–1 (Benkő 28. – öngól, Szalkai 48., ill. Pádár 24., Bokor 43.)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
Tegnap, 9:17

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 21:37

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
2026.04.26. 19:22

A Nyíregyháza simán nyert Veszprémben a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 22:25

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: a DEAC fel szeretné tenni a pontot az i-re

Kosárlabda
2026.04.21. 09:22
Ezek is érdekelhetik