Puskás Akadémia: valóban Felcsúton folytatja a Vidi-légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.13. 14:56
null
Henty fél évre kölcsönbe érkezett Felcsútra a Videotontól, ő a PAFC 12. légiósa (Fotó: <a href="https://www.pfla.hu/?q=news/8094" target="_blank">pfla.hu</a>)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, a Videoton FC nigériai futballistája, Ezekiel Henty a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását. A támadó fél évre érkezik a felcsútiakhoz.

 


Henty a Puskás Akadémia FCnegyedik téli szerzeménye az egyaránt szlovén Denis Klinar és Dejan Trajkovski, valamint az uruguayi Diego Gonzalo Vega Martínez után.

„Örülök, hogy a Puskás Akadémiához kerültem a szezon végéig, annak még inkább, hogy végre nem Denis Klinar ellen kell játszanom, hanem vele egy csapatban, mert ő nagyon technikás és gyors védő” – nyilatkozta új klubjának a nigériai csatár, aki az együttes új jobbhátvédjével a szlovén első osztályban találkozott 2015-ben.

A támadóért korábban ajánlatot tett a pozsonyi Slovan, de sajtóhírek szerint volt érdeklődés iránta Törökországból, Izraelből és Franciaországból is.

Henty nem kezdhette meg a felkészülést korábban a Videoton első csapatával – a hírek szerint a hozzáállásával voltak problémák.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Denis Klinar
(szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia),Diego Gonzalo Vega Martínez (uruguayi, CA River Plate – Uruguay), Dejan Trajkovski (szlovén, FC Twente – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők: Ezekiel Henty (nigériai, Videoton)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: Windecker József (Újpest),
Távozók: Hudák Martin (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Nyíregyháza)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj – Kína, szabadon igazolhatóként), Boban Nikolov (macedón, Vardar Szkopje – Macedónia), Sztefan Scsepovics (szerb, Getafe – Spanyolország, legutóbb kölcsönben Sporting Gijón – Spanyolország), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: –
Távozók: Barczi Dávid (Vasas, szabadon igazolhatóként), Fejes András (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Asmir Suljic* (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország,* 2018 nyarától)
Kölcsönbe távozók: Ezekiel Henty (nigériai, Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Szolnoki Roland

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
17 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21