Vasas: visszatért! 2019-ig írt alá a válogatott balhátvéd – hivatalos

2018.01.31. 12:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas bejelentette Laczkó Zsolt szerződtetését.

A 31 éves játékos – aki balhátvédként és balszélsőként is bevethető – 2019-ig szóló megállapodást kötött az angyalföldiekkel, akiknél a 2008–2009-es szezonban szerepelt.

A 22-szeres válogatott futballista az ősszel a Pakstól kölcsönben a Budapest Honvédban játszott. A kispestiek színeiben tizennyolc tétmérkőzésen jutott szóhoz. Laczkó januárban szerződést bontott a Pakssal, így szabadon igazolható játékosként csatlakozott a Vasashoz.

„Nem titkolom, hogy az elmúlt években több alkalommal szerettük volna visszahozni Zsoltot, de a körülmények úgy alakultak, hogy nem jött össze. Most végre sikerült. Bizonyos vagyok abban, hogy segítségünkre lehet céljaink elérésében. Úgy tekintek Zsoltra, hogy vasasos, és most hazatért Angyalföldre” – idézi a Vasas honlapja Vancsa Miklós ügyvezető igazgatót.

Laczkó Zsolt korábban a Ferencvárosban és a Debrecenben is szerepelt, valamint Görögországban, Angliában és Olaszországban is futballozott légiósként.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Csiki Norbert (szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – Lengyelország), Laczkó Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb a Paks kölcsönjátékosaként Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: Cseke Benjámin (Újpest)
Távozók: Czingráber Máté (Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók: Király Botond (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jan Simunek (cseh)

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33