NB I: újpesti nevelésű kapust tesztel a Mezőkövesd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.11. 16:18
Csütörtökön ismét Kuttor Attila vezetőedző tartott edzést a Mezőkövesd labdarúgócsapatának, miután a szakember visszatért Telkiből a pro licences tanfolyamról – írja a klub hivatalos honlapja. A tréningen két próbajátékos is feltűnt.

Gál Benedek Baracskán nevelkedett, majd volt az MTK, a Haladás és a Honvéd-MFA játékosa is. A 18 éves középpályás ősszel a megyei első osztályú Ózd futballistája volt, 13 mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban, gólt nem szerzett.Gál Benedek Baracskán nevelkedett, majd volt az MTK, a Haladás és a Honvéd-MFA játékosa is. A 18 éves középpályás ősszel a megyei első osztályú Ózd futballistája volt, 13 mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban, gólt nem szerzett.

Szintén teszteli a Mezőkövesd Szalay Alexet: a 19 éves kapus Újpesten nevelkedett, ahonnan tavaly nyáron Felsőtárkányra került. A megyei első osztályú csapatban az ősszel 20 tétmeccsen kapott lehetőséget. Az ő sorsáról is később dönt a szakmai stáb.

Hír még a klub háza tájáról, hogy az U17-es gárdából Molnár Marcell, az U19-esek közül pedig Tasi Dominik készül az első kerettel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Gál Benedek (Ózd, próbajáték), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Oláh Bálint (Diósgyőr), Szalay Alex (Felsőtárkány, próbajáték)
Távozók: Tomás Tujvel (szlovák, Videoton)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jakub Brasen (szlovák), Paul Keita (szenegáli), Csirmaz István (?), Köböl Máté (szlovákiai), Martin Krnác (szlovák), Tomás Majtán (szlovák), Murai Márk (?),

Legfrissebb hírek

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 perce

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
51 perce

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
21 órája

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Kodrót ismét kölcsönadta a Ferencváros – most Görögországba

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 10:55

Szerb válogatott támadót szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 20:13