Supka: Nem vagyok annyira vasmarkú, mint sokan gondolják

– Hazatért?
– Igen, hazatértem – vágta rá a Bp. Honvéd kispadján Erik van der Meert váltó, másfél évre szóló szerződést aláíró Supka Attila. – Kispesten nőttem fel, ott váltam élvonalbeli labdarúgóvá, ezerkilencszáznyolcvanegy márciusában Tichy Lajos bácsi tett be először a csapatba. Két és fél évtizeddel később edzőként térhettem vissza Kispestre, hat esztendő leforgása alatt kétszer is irányíthattam a csapatot. Amikor George F. Hemingway a minap azzal keresett meg, hogy szeretné, ha megint én lennék a Honvéd vezetőedzője, úgy éreztem, ezzel a lehetőséggel élnem kell, mert a mai világban ritka, ha valakit háromszor is visszahívnak ugyanoda. Akkor meg pláne nem mondhat nemet az illető, ha a bajnoki címvédő csábítja. Bár azt nem tagadom, meglepődtem, amikor a tulajdonos úr azért tárcsázta a számom, hogy megkérdezze, lennék-e megint a csapat edzője.

– Azon elgondolkodott már, miért bízik ennyire önben?
– A közös múlt miatt. A kapcsolatunk a kölcsönös tiszteleten alapszik, mindent meg tudtunk beszélni. Amikor pedig elváltunk, azt is korrekt módon tettük. Arról nem is szólva, hogy az eredményességre sem lehetett panasz, a Magyar Kupát megnyertük, és mindkét időszakomban kijutottunk a nemzetközi porondra.

– Vasárnap még a Szeged 2011-et irányította, a lefújást követően jelentette be a lemondását. November elején a Haladás első számú edzőjelöltje volt, de akkor a klub vezetői nem engedték el. Mi változott egy hónap alatt?
– Az, hogy mindenáron menni akartam. Félreértés ne essék, remekül éreztem magam a Szegednél, senkire sem lehetett egy rossz szavam, csak hát a Honvéd hívott... Ha más csapatról lett volna szó, maradok.

– Legutóbb kétezertizenkettő december másodikán, a Ferencváros–Pécs mérkőzésen ült élvonalbeli csapat kispadján, azóta a másodosztályban dolgozott. Nem okozhat problémát, hogy öt éve csak nézőként járt NB I-es meccsen?
– Szerintem nem. Egyfelől az ötből négy esztendőt Sopronban töltöttem, a Haladás ottani vendégszereplésének hála, minden második héten láttam első osztályú mérkőzést. Másfelől maximálisan képben vagyok. Röstellném is magam, ha ismeretlen lenne nekem az NB I mezőnye. Amúgy is azt vallom, hogy egy szakember nem tehet különbséget munka és munka között, ténykedjen bármilyen szinten, a futballnak meg kell adnia a tiszteletet. Edzőként nyilván van egy elképzelésem a játékról, ha a labdarúgók partnerek lesznek, sikeresek lehetünk.

– Ha már itt tartunk: mondják, a tavaszi egység mára megbomlott a kispesti öltözőben, a tulajdonos választása azért is esett önre, mert abban bízik, hogy rendet tud teremteni. Ebben mennyit segíthet, hogy keménykezű tréner hírében áll?
– Mindenkitől azt hallom, hogy keménykezű vagyok, de én inkább tanítómesteremet, Csernai Pált idézném, aki azt hangoztatta, hogy ha az öltözőben és a pályán rend és fegyelem van, miközben mindenki arra összpontosít, ami a dolga, nagy baj nem történhet. Szóval nem vagyok én annyira vasmarkú, mint azt sokan gondolják. Noha vitathatatlan, hogy a tiszteletet megkövetelem mindenkitől, ugyanakkor meg is adom mindenkinek.

– Davide Lanzafaménak milyen szerepet szán?
– Egy jól működő csapatban kell lennie két-három vezérnek, a miénkben ő lehet az egyik. Tervezem, hogy leülök vele beszélgetni, remélem, gyorsan közös nevezőre jutunk, és ugyanolyan kulcsfigurája lesz a Honvédnak, mint a bajnoki cím elhódításakor volt.

– Eppel Márton a nyáron is szívesen külföldre szerződött volna, most sincs ez másként.
– A magam részéről természetesen számolok vele. Meghatározó játékos, az előző idényt gólkirályként zárta, és az ősszel is szerzett hetet. Örülnék, ha Kispesten maradna.

– George F. Hemingway már az ön nevében beszélt, amikor vasárnap úgy nyilatkozott, hogy egy-egy balhátvédre és középpályásra feltétlenül szükség van?
– Csakugyan szeretnénk megerősíteni a keretet. Még a héten egyeztetek erről a tulajdonossal, átrágjuk magunkat a kérdésen, hogy mely posztokra kell igazolni.

– Mindenekelőtt a védelmet kell ráncba szedni: tizenkilenc forduló alatt harminc gólt kapott a Honvéd – pontosan annyit, amennyit az előző bajnokságban összesen.
– Már azzal beljebb lennénk, ha Bobál Dávid felépülne. Dávid játszott nálam Sopronban, abban az évben rengeteget fejlődött, ezért is válhatott aztán az aranyérmet nyerő csapat nagy hasznára. Ahogyan Nagy Gergő és Baráth Botond is. Ők akkor léptek be az NB I kapuján, amikor a második időszakomat töltöttem Kispesten. A tehetségük megvolt, a rutinjuk azonban értelemszerűen hiányzott, mára ezt is megszerezték. A bajnoki cím ékes bizonyítéka annak, hogy a Marco Rossi által lerakott alapokra lehet építeni.

– Az ismétlés távolinak tűnik, de arra mekkora esélyt lát, hogy kétezerhét után újra Magyar Kupa-győzelemre vezesse a Honvédot?
– Minden benne van a pakliban. A kimondott cél az, hogy az európai kupaszereplés jogát kivívjuk, hogy a bajnokságon vagy a kupán keresztül, majdhogynem mindegy. Hozzáteszem, egyik sorozat sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben.

– Az alapozás menetrendjét még az elődje idején alakították ki. Változik a program?
– Nem, ugyanúgy január kilencedikén kezdünk. Az edzőmeccseket és az edzőtábort is lekötötték már, sem az ellenfelek és az időpontok, sem a törökországi felkészülés ellen nincs kifogásom. Utóbbi ellen már csak azért sem, mert amikor először voltam edző Kispesten, jártunk arra, és egy nemzetközi tornán megnyert trófeával tértünk haza. Ez persze nem volt akkora siker, mint a Magyar Kupa-diadal, bevallom, Hemingway úr ominózus telefonhívása óta többször is eszembe jutott, mit értünk el tíz éve. Csodálatos emlék a Megyeri úti győzelmet követő ünneplés a szurkolókkal, remélem, lesz részünk hasonló élményben. Jól ismerem a Honvéd drukkereit, tisztában vagyok azzal, hogy tudnak szeretni és kevésbé szeretni is. Sokat jelentene, ha ugyanúgy a csapat mellett állnának, mint a tavasszal tették, és ha azt nem is garantálhatom, hogy minden álmunk valóra válik, azt igen, hogy mindent megteszünk ennek érdekében.

– Januárig mivel telik az ideje?
– Nemrég még úgy kalkuláltam, hogy lesz némi időm lazítani, ám a helyzet változott. Nagy esélyt kaptam a sorstól. Kétféle érzés dolgozik most bennem, egyrészről bánt, hogy félbehagyom a Szegednél megkezdett munkát, másrészről boldog vagyok, mert ha valamiért érdemes volt az említett munkát befejezni, az a Honvéd.