Vasas: Remili boldog – megérkezett a labdája a Honvédtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 12:15
null
Középpontban a labda, amivel Remili triplázott a Honvéd ellen (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas FC a hivatalos honlapján adta hírül és Remili Mohamed a Nemzeti Sport Online kérdésére is megerősítette, hogy kedden megkapta azt a labdát a Honvédtól, amivel az első tripláját jegyezte az NB I-ben, a 11. fordulóban, a kispesti klub otthonában.

 

Mint ismeretes, Remili már a lefújást követően szerette volna megkapni a labdát a Honvédtól, akkor még nem ért célt, de jelezte, nem mond le az ereklyéről.

A támadó a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője hívta fel az ügyben George F. Hemingwayt, a Honvéd FC tulajdonosát, és a közbenjárásnak köszönhetően kedden Kispestről megérkezett a küldemény, a labda, amivel a 4–1-es Vasas-győzelemmel záruló meccsen Remili három gólt lőtt.

„Vancsa Miklós közbenjárásának köszönhetően végül eljutott hozzám a labda. Köszönet érte George F. Hemingwaynek, a Honvéd tulajdonosának és Gács Pál ügyvezetőnek. Értékes ereklye ez számomra, hiszen ezzel a labdával szereztem életem első mesterhármasát” – idézi a vasasfc.hu a támadót.

Remili érdeklődésünkre kifejtette, ha kellett volna, még fizet is a labdáért, de erre nem volt szükség, ingyen megkapta.

NB I, 2017–2018, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–2
Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
Balmazújváros–Ferencváros 2–3 Balmazújváros, Városi StadionIványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–3
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
Haladás–Mezőkövesd 2–2
Sopron, Városi Stadion Szabó Zsolt
Bp. Honvéd–Vasas FC 1–4
Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
6 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik